Együtt: Nemzeti konzultáció helyett népszavazást!

2015. május 28. 13:20

Népszavazást kezdeményez a nemzeti konzultációban szereplő kérdések egy részéről az Együtt. A párt célja Pápa Levente szerint az, hogy elérjék: a Fidesz álljon bele az ügybe, és vállalja fel a véleményét, vagyis mutassa meg meg, hogy „szélsőségesebb a magyar jobboldali szélsőségeseknél, magyarul Jobbikabb a Jobbiknál”.

2015. május 28. 13:20

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja alelnöke népszavazást kezdeményez hét, a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultációban szereplő kérdésről – Pápa Levente ezt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be. A politikus úgy fogalmazott: pártjuk véleménye szerint a „nemzeti konzultációnak hívott szenny, az nem más, mint egy manipulatív félrevezetés, egy populista, gyűlöletkeltő, hazug, álindokokkal teli kérdőív”. A Fidesz nem meri vállalni a véleményét és ezzel az álindokkal próbálja megindokolni a bevándorlásügyben folytatott törvénykezését – tette hozzá.

Pápa Levente elmondta, a nemzeti konzultáció 6-12. kérdéseit terjeszti be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), mert ezek azok, amelyek jövendő kormányzati intézkedéseket valószínűsítenek. Amennyiben az NVB elutasítja a kérdéseket, akkor feketén- fehéren kiderül, hogy ez nem nemzeti konzultáció, hanem „nemzeti inzultáció”, ami csak harag- és gyűlöletkeltésre jó – mondta. Hozzátette, amennyiben a testület elfogadja a kezdeményezésüket, akkor azt kérik, hogy „álljon bele a Fidesz”, mert itt az ideje, hogy megmutassa „szélsőségesebb a magyar jobboldali szélsőségeseknél, magyarul Jobbikabb a Jobbiknál” és a kormánypárt kezdjen el kampányolni amellett, hogy a választók egy népszavazáson nyilvánítsák ki a véleményüket.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2015. május 29. 07:08
Külön 2015
kitiltott
2015. május 28. 23:10
miért célja baloldalnak hogy fiank unokáink polgárháborút vívjanak 100 év mulvamikor már ők lesznek többségben a befogadottakkal Magyarországért?
Droite
2015. május 28. 16:38
" korszakvaltok partja" :))))
krisztoforo48
2015. május 28. 14:40
A legJobbik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!