Hivatalosan is klasszikussá érett Szörényi Levente
2015. április 20. 13:17
Vasárnap tölti be a hetvenet Szörényi Levente, de az énekes-gitáros-zeneszerző nagy születésnapi partija már szombat este megvolt a Zeneakadémián tartott szimfónia-ősbemutatón. Nem is akármilyen köszöntés kerekedett. Politikai és művészeti elitpartin jártunk, ahol még a konferanszié is legenda volt: a változatlan frizurájú Kudlik Júlia vezette fel az estét.
2015. április 20. 13:17
p
0
0
70
Mentés
Keveseknek adatik meg, hogy életükben klasszikussá váljanak, Szörényi Levente viszont már régen az – akár az Illésre, akár az István, a királyra gondolunk. Szombat este viszont, a Zeneakadémián némi rásegítéssel „hivatalosan” is klasszikussá váltak fél évszázada írt dallamai.
Gyöngyösi Levente Illés szekerén című IV. szimfóniáját mutatták be akkor, s minthogy a mű az alkalomra, Szörényi hetvenedik születésnapjára, megrendelésre született, volt ok az aggodalomra. Mi sem lett volna egyszerűbb, mint könnyű kézzel áthangszerelni néhány Illés-slágert, beúsztatni alájuk a szimfonikus zenekar hegedűit szőnyegnek, oszt jónapot, pipa, ez is megvolt.
Fotók: Mernyó Ferenc
Gyöngyösi Levente viszont valódi szimfóniát írt. A zeneszerző még nem is élt ugyan az Illés-korszakban (1975-ös születésű), de egyértelmű, hogy ismeri, érti és szereti a legendás Szörényi-Bródy dalokat. Az első tétel a Keresem a szót jellegzetes három akkordjával indul, lecsupaszítva, jelzésértékűen, de rögtön aha-érzéssel ajándékozva meg a publikumot, hogy aztán többször is visszatérjen körbejátszva, a zeneszerző fantáziájának, játékosságának alapanyagaként.
Hangsúlyosan, rezekkel, üstdobokkal jelenik meg Az Oh, mondd fő témája, azaz kezdő sora is. Ez ugye az egyik első Szörényi-Bródy közös szerzemény. Az akkor még tényleg tinédzser Bródy János és az éppen húszéves Szörényi Levente a Kinks együttes hatására Nógrádverőcén és az oda tartó vonaton megírták a dalt 1965-ben, aligha hitték, hogy ötven évvel később a Zenekadémián egy szimfóniában hallják majd viszont a témát, amely tökéletes indulóvá válik Gyöngyösi keze alatt. Ahogy a Sárga rózsa is elképesztő erővel hozza be a Szörényi-féle, délszláv gyökerű dallamkincset (Az „igazi” Sárga rózsa, nem a Miért hagytuk, hogy így legyen?).
Gyöngyösi három tételen át játszadozik az Illés-motívumokkal és a klasszikus megoldásokkal, többnyire (főleg az első és a harmadik tételben) fenntartja az izgalmi állapotot, a szimfónia utolsó tételében pedig szinte sokkol. Az utcán című, mindenki által ismert Szörényi-dal (a zenéjét, az oktávpárhuzamos motívumot Levente még 16 évesen írta, ez volt a legelső szerzeménye) a legendás motívum nélkül jelenik meg, teljesen átírva, operaénekkel.
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kiválóan játszott, ahogy a kórus is megállta a helyét, de Az utcán és a Keresem a szót azért bizarr volt operahangon.
„A rakendroll temetése” – mondta ezekről a részekről egy ismert rocktörténész a szünetben, de azt ő is elismeri, hogy a szimfónia zárása csodaszépre sikerült. Emlék M.-nek. Ehhez Gyöngyösi alig nyúlt hozzá. A kórus zümmögi az akkordokat, Pasztircsák Polina énekli a szólót. Gyönyörű. Persze ez főleg Szörényi érdeme. A szimfónia egésze viszont Gyöngyösié, aki láthatóan felülmúlta Szörényi várakozásait is: az ünnepelt a színpad fölötti oldalpáholyból nézte-hallgatta az előadást, amikor kellett, felállt, meghajolt, fogadta a tapsot, de amúgy belefeledkezett a meglepetészenébe. Ami pedig szép: a szünet előtt nem csak ő, de Bródy János is felment a színpadra, ő is meghajolt. Az ünnepelt csokornyakkendőben, elegáns, alig észrevehetően zsinóros öltönyben, míg Bródy ma is hosszas hajjal, mérsékelt eleganciával.
Szóval a rakendroll sem halt meg az este, amiről persze a színpadon ezúttal főleg Kesselyák Gergely gondoskodott. Akkora show-t nyomott a karmesteri pálcával a kezében, olyan csatakos izzadtra táncolta magát vezénylés közben, hogy ha néhol le is ült volna a zene, csak Kesselyák nézése is elszórakoztatta volna a nagyérdeműt.
Erre mondjuk a második felvonásban sem volt égető szükség. Szörényi Csodaszarvas-szvitje remek zene súlyos Kodály-hatásokkal még akkor is, ha a fő dal már 1980-ban, a Hazatérés lemezen megvolt. A Wass Albert-könyvből írt kóruskantátájának (Elég volt!) fő motívuma, az Adjátok vissza a hegyeimet!-rész is ismerős: az István, a király megoldása köszön vissza benne, de ugyan ki tilthatja meg egy szerzőnek, hogy saját dallamait, megoldásait újrahasznosítsa?
Amit Szörényi elkövetett, egyébként is egyedülálló és nagyon bátor. Egy ország énekelte a slágereit – már ez is elég lett volna sokaknak. Megkoronázta az egészet egy gigasikerű rockoperával. Ez sem volt elég, egészen más irányokba is el mert mozdulni. Anélkül, hogy tanult volna a Zeneakadémián, hogy papírja lenne a zeneszerzőségről. Mégis olyan természetes tudással, ráérzéssel kezeli a dallamokat, harmóniákat, hogy egy-két ügyetlenebb megoldása ellenére is elismerik még tanult muzsikusok is. Például Gyöngyösi, aki kijárta az iskolákat, végezte a stílusgyakorlatokat, mégis mesternek tekinti Szörényit.
Az este utolsó darabrészlete persze a fő műből volt, Feke Pál és Vadkerti Imre énekelték István és Koppány Géza temetésekor felcsendülő duettjét. Aztán persze Felkelt a Napunk... Ma már tudjuk ugyan, hogy Szörényi ennek komponálása közben Rákosi Mátyásra gondolt, dagályos szatíradallamot írt szándéka szerint, csakhogy ilyen az, amikor a mű elszakad a szerzőtől: hatását tekintve semmi szatirikus nincs az István, a király záródalában. Himnikus és felemelő.
Szó szerint: az utolsó hangokra a publikum felemelkedett a székekből, álló vastaps. Álló volt a koncert utáni fogadás is, amely oldalakat átívelő elitpartivá kerekedett. Puch Lászlótól és Gréczy Zsolttól kezdve Pintér Sándoron, L. Simon Lászlón és Hoppál Péteren át Tarlós Istvánig ott volt a politikai-gazdasági és média-, meg persze a művészeti elit. Nem véletlenül: Rosta Mária producer, aki ezt az estét is tető alá hozta, a legjobb menedzserek egyike. Mindenhol vannak kapcsolatai, amelyeket, ha kell, a Szörényi-életmű szolgálatába állít. Azt például tudták: Puch László intézte el annak idején, hogy az István, a királyt Erdélyben is bemutathassák? Pedig így volt. Közbenjárt Medgyessynél, aki meg fölhívta Nastasét, s a darab mehetett Csíksomlyóra.
***
Ez meg itt a reklám helye: e sorok írója társszerzőként hazabeszél, amikor most arra hívja fel a figyelmet: még rengeteg érdekes háttértörténet olvasható a hét végén, a születésnapra megjelenő első Szörényi-önéletrajzban. Könyvbemutató jövő kedden, április 28-án este hétkor a Muzikumban, természetesen Szörényi Levente részvételével – és némi élő muzsikával.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A Kossuth-díjas zongoraművésszel „szomorúzenészekről”, Kárpát-medencei Liszt-dns-ről beszélgettünk és arról, tényleg olyan fontos kérdés-e, ki vezeti a Zeneakadémiát. Interjúnk.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
Az egykori főpolgármester elismerte, hogy jelenleg patthelyzet van a fővárosban, majd azt is kijelentette, hogy ha választani kellene Karácsony és Vitézy között, akkor Karácsonyra szavazna.
Nem véletlenül: Rosta Mária producer, aki ezt az estét is tető alá hozta, a legjobb menedzserek egyike. Mindenhol vannak kapcsolatai, amelyeket, ha kell, a Szörényi-életmű szolgálatába állít."
Rosta Mária Szörényi Szabolcs férje, és az a Zikkurat a cége, amelyik rendelkezik pl. az István a király jogaival. Ő hozta össze az Alföldi féle merényletet is, és hát ő szelidíti Leventét a liberálisok befolyása alá.
Szörényit nem szabad elválasztani attól a kiskatonától, aki a Ki mit tud-on még a flottillások egyenruhájában lépett fel.
Hogy Szörényit ma az életműve alapján ünnepeljük, abba ki tudja, mennyire játszott bele, "hogy tanult volna a Zeneakadémián, hogy papírja lenne a zeneszerzőségről.....olyan természetes tudással, ráérzéssel kezeli a dallamokat, harmóniákat, hogy egy-két ügyetlenebb megoldása ellenére is elismerik még tanult muzsikusok is."
Hát nem tudom,....de talán éppen így tudott az maradni, aki valójában mindig is volt és talán így nem tudta "elrontani" a kitanultság.
Meggyőződésem, ha netán arra a tévútra tévedt volna valaha, - amit milyen jó, hogy nem tett meg, - ma a hazai zenevilág szegényebb, sokkal szegényebb lenne.
Ezt a bunkóságot pedig nem kellett volna idecsempészni a cikk írójának, hogy "elismerik még tanult muzsikusok is".
Ez az az elitista világlátás, amely eluralkodott a mai világban és amely nélkül talán több tehetség (nem csak a zenei életre értem) tudott volna kibontakozni.
Egyelőre pedig az van, hogy Szörényinek nincs szüksége arra, hogy a "diplomások" elismerését hajkurássza. Bizony, hogy inkább fordított a helyzet.