„Provokátorfigyelő” csapatot alakít a Fidelitas

2015. március 18. 11:18

A Fidesz ifjúsági szervezete „provokátorfigyelő” csapatot alakít. „Nem szeretnénk, ha a baloldal hétvégihez hasonló húzásaiból hagyomány lenne” – indokolta a lépést Böröcz László, a Fidelitas elnöke. Azt kérik, hogy aki provokátorokat ismer fel, küldjön róluk fotót, és ezeket névvel együtt majd közzé is teszik, „tudásbővítő, ismeretterjesztő” céllal.

2015. március 18. 11:18

A Fidelitas „provokátorfigyelő” csapatot alakít – közölte Böröcz László, a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke szerdán Budapesten. „Nem szeretnénk, ha a baloldal hétvégihez hasonló húzásaiból hagyomány lenne” – mondta Böröcz László, utalva a március 15-i állami ünnepségen történtekre.

Provokátorfigyelő” csapatuk megalakítását azzal indokolta: „mindenkinek joga van tudni, kik azok a baloldali provokátorok, akik szét akarják verni” mások rendezvényét. A Fidelitas vezetője arra kért mindenkit, „aki provokátorokat ismer fel”, küldje el nevüket, képüket a [email protected] címre, ők pedig közzéteszik. Böröcz László ezt „tudásbővítő, ismeretterjesztő” szolgáltatásnak nevezte.

Koncz Zsófia, a Fidelitas országos alelnöke is arról beszélt, hogy vasárnap a március 15-i állami megemlékezésen provokátorok jelentek meg, „civilnek állították magukat, de valójában szélsőséges, baloldali pártaktivisták voltak”. Szavai szerint ezek az emberek „ordibálásukkal, sőt tettlegességig fajuló agresszivitásukkal” több tízezer család békés ünnepét akarták tönkretenni. Ez a viselkedés méltatlan az ünnephez és a magukat normálisnak tartó baloldali pártokhoz is – fogalmazott.

Összesen 158 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jancsipapa
2016. március 28. 17:09
Ezek az "ifjúsági szervezetek" minden pártnál ennyire gáz gyülekezet ?
Bro222
2015. március 19. 07:38
Ahelyett, hogy kiderült volna, kik is voltak buzgó kiszolgálói az előző rendszernek, most épp új ügynökrendszert terveznek a szemünk előtt. A Fidesz pofátlanul messzire sodródott attól a szereptől, amire az emberek eredetileg felkenték őket. Vónának sajnos tényleg igaza volt, hisz a félidőben így állnak '18-ban biztos nyernek...
master of robin
2015. március 19. 07:35
Hol kell jelenteni? http://gepnarancs.hu/2013/11/kozmunkasokat-bereltek-fel-bajnai-ellen-az-egyutt-pm-szerint/
pollip
2015. március 19. 07:14
Ez legalább nyilvános. Az mszmp-mszp-nek maig megvan a titkosszolgálati hálózata-titokban. Miért nem lehet nyilvános módon védekezni a provokátorok ellen?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!