Milyen volt a színház az 1. világháború éveiben?

Színház a háborúban címmel konferenciát tartanak a Habsburg Történeti Intézetben (1122, Határőr út 35.), 2015. április 2-án, 16.00 órától a Habsburg Történeti Intézet, a XX. Század Intézet és az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság szervezésében.

A Nagy Háború a színésztársadalmat is átalakította és a harcok elhúzódásával egy új és különös színházi forma jelent meg: a frontszínház. Az Első Magyar Tábori Színház a fennmaradt színlap szerint a „legfelsőbb hadvezetőség sajtó főhadiszállása utasítására” 1917. április 3-án Lembergben mutatkozott be. A társulat műsorán Gerő Károly Próbaházasság, Gárdonyi Géza A bor, Follinusz Aurél Náni, Molnár Ferenc A doktor úr és Drégely Gábor A kisasszony férje című színjátéka szerepelt. A frontszínház külön típusát jelentik a fogolytáborokban (pl. Krasznojarszk) alakult társaságok. A színjátszással a katonák enyhíteni próbálták személyes szabadságuk elvesztésének, világtól való elzártságuknak keserűségét.

A háború kitörését övező lelkesültség része volt számos színházi propagandadarab (mint például: Nagy dolog a háború!; Mindnyájunknak el kell menni; Ferencz József azt izente). Ezeken keresztül kiválóan kirajzolódik a korabeli Magyarországra – és feltételezhetően más országokra is – jellemző parttalan öntömjénezés, amelyet nemzeti érzésektől megrészegült nemzeti kábulatnak is nevezhetünk. 

„Nem tudok zenét szerezni akkor, mikor… a frontokon egymást öli a világ” – írta a Csárdáskirálynőn dolgozó Kálmán Imre, aki – Leo Stein és Béla Jenbach szövegkönyve alapján – 1914 tavaszán kezdett munkához. Az operettet végül zeneszerzőtársa, Lehár Ferenc rábeszélésére fejezte be. A bécsi bemutatóra 1915. november 17-én, a magyarra pedig 1916. november 3-án került sor. A darab azóta is töretlen népszerűségnek örved, a mai napig számtalan országban tűzik műsorra és mutatják be nagy sikerrel.