A per előzménye az volt, hogy az újságíró kérdéseket tett fel a Miniszterelnökségnek Lázár János három olyan utazásáról, amelyeken a szállásköltség jóval magasabb volt, mint a hivatal vezetőinek más kiküldetésein. Egy 2012. november végi három napos (tehát vélhetően csak két éjszakát jelentő) angliai utazáson 920 ezer forint volt a szállásköltség, egy 2013 márciusi kétnapos svájci úton 469 ezer forintba, egy 2013 júliusi, szintén kétnapos olaszországi úton pedig 582 ezer forintba került a szállás. Ehhez hasonló nagyságú szállásköltségek még csak megközelítőleg sem szerepeltek más miniszterelnökségi vezetőknél, pedig többen közülük akkor Lázárral azonos tisztséget viseltek.
A másodfokú ítélet annyiban változtatott az első döntésen, hogy az ítélőtábla szerint a Miniszterelnökségnek azt nem kell kiadnia, hogy kikkel találkozott Lázár János. Az elsőfokú ítélet sem kötelezte nevek kiadására a Miniszterelnökséget, de annyit előírt, hogy legalább a titulusukat meg kell jelölni.
A Miniszterelnökség kezdetben azzal hárította el a válaszadást, hogy az utazások részleteinek kiadása nemzetbiztonsági érdeket sértenének, mert a kiküldetéseken Lázár mint a külföldi hírszerzését felelős Információs Hivatal vezetője vett részt. Később a per során azonban mégis közöltek részleteket az az utazásokról. Kiderült például, hogy mindegyik úton csak ketten – Lázár és egy kísérője – vettek részt, tehát a magas hotelszámlákat nem népes delegációk produkálták.