Az EU is együtt akar működni Afrikával

2015. március 16. 15:09

Szijjártó Péter szerint a magyar kormány „Déli nyitás” politikájáról meghozott döntésének helyességét igazolja, hogy az Európai Unió stratégiai fontosságú kérdésként fogalmazza meg, hogy Afrikában vezető szerepre tegyen szert.

2015. március 16. 15:09

Az uniós külügyminiszterek hétfői brüsszeli tanácskozásukon arra az álláspontra helyezkedtek, hogy mind politikai, mind gazdasági szempontból stratégiai fontosságú, hogy Európai Unió együttműködjön Afrikával – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magyar újságíróknak nyilatkozva.

A miniszter elmondta, hogy a magyar kormány „Déli nyitás” politikájáról meghozott döntésének helyességét igazolja, hogy az Európai Unió stratégiai fontosságú kérdésként fogalmazza meg, hogy Afrikában vezető szerepre tegyen szert.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy az Eximbank a magyar befektetők, beszállítók jobb pozícionálása érdekében 3 millió euróval járul hozzá az Európai Bizottság és kilenc uniós tagállam által 2007-ben létrehozott, 800 millió eurós EU-Afrika pénzügyi alaphoz.

A külgazdasági és külügyminiszter arról is beszélt: Magyarország ambiciózusabb eredményt vár a most előreláthatónál a keleti partnerség következő, rigai csúcstalálkozóján. Szijjártó Péter úgy vélte, hogy Moldova jó példája alapján előre kellene lépni a vízumliberalizációban Grúziánál és Ukrajnánál.

Az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókkal kapcsolatban a miniszter ismét hangsúlyozta, hogy Magyarország tartja magát a korábban meghozott közös uniós döntésekhez. Mind negatív, mind pozitív értelemben csak akkor tartja szükségesnek a szankciók módosítását, ha minőségileg új helyzet áll elő, például ha az év végéig maradéktalanul megvalósulnak a minszki megállapodásban foglaltak – tette hozzá. 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2015. március 16. 18:18
Ó, be szép a Kongó! Ezernyi ott a dongó! Moszkitók és cece legyek Csípik ott a fenekemet, Majomhúgytól bűzlik a gatyám! Ó, de szép a Kongó ! A nő ott mindig vonzó! Mert Kongóba ha én elmegyek, Egy néger nőt ha elveszek, Pepita lesz minden gyerek, Pepiták lesznek az unokák!! Nem rosszmájúságból jegyzem meg, de Brüsszeltől tele van a kongóiak nemlétező hócipője./Majd kérnek legfeljebb egyet Teddytől.../Volt egy belga király, aztán nem volt többé milliónyi bennszülött kongói. Fogyóeszközzé degradálódtak! Most meg egy ilyet kis üzemtechnológiai zavarnak aposztrofálni :elmés diplomáciai manőver! Mert tömegeket irtani csak egyszer lehetett....
tyIer durden
2015. március 16. 16:32
Ha az EU mondja, akkor az remek, eloremutato dolog, igazi ajropeer, melydemokrata viselkedes! Ha a kormany mondja, akkor merhetetlen pofatlansag! Ja, meg fasizmus!
3M..
2015. március 16. 16:03
Ennyire futja az EU-tól. Mi kitaláljuk, ők elvinnénk előlünk a show-t. Önálló gondolatuk nincs, más szellemi, és mások által megtermelt tőkéből élnek. Csak a Nemzet! Szebb Jövőt!
formaegy
2015. március 16. 15:45
"...az Európai Unió stratégiai fontosságú kérdésként fogalmazza meg, hogy Afrikában vezető szerepre tegyen szert." Ez a mocskos Európai Unió! Hogyan mer bár mit is kijelenteni, hogy nem egyeztetett a magyar ballibbel! Kálmán Olgica olyan "aranyos" vigyorgó pofával élvezkedett nevetve a déli nyitás bejelentése után. Minden vendégét az élvezet határáig akarta elvinni))) Szerencsétlen balfaszok - ez sem jött össze! Na, majd az amerikai Bito kártalanít benneteket egy kis pénzzel, hogy tüntetni tudjatok az EU nyilatkozata ellen)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!