Szombaton tartotta tisztújító kongresszusát a Societas- Baloldali Ifjúsági Mozgalom Budapesten, az MSZP-székház Horn Gyula-termében – számol be a szervezet a Facebookon. A küldöttek 12 pontból álló javaslatcsomagot fogadtak el, ami rögzíti, hogy a Fidesz alaptörvényéből hiányoznak a modern, harmadik generációs alapjogok, hogy az államnak minimum az emberek lakhatáshoz és ivóvízhez való jogát alkotmányban kell garantálnia, hogy a jövő Magyarországa nem lehet összeszerelő üzem, hogy az új magyar gazdaság alapja a kutatás-fejlesztés, hogy mintának Finnország felemelkedését kell tekinteni, és hogy a modern baloldalnak a tudásalapú társadalom megteremtésén kell dolgoznia.
A kongresszuson több szocialista politikus, így Gúr Nándor, Komássy Ákos, Nyakó István, Szanyi Tibor és Varga László is beszédet mondott. A tisztújítás eredményeként a Societas új elnöke Torzsa Sándor lett. Alelnökök: Eszik Bence, Györfi Mihály, Aranyos Gábor és Molnár Gergely lettek. Az elnökség tagja lett: Szuchy Brigitta, Laskovics Diana, Jabronaka Richárd, Szűcs Gábor, Bulányi Gergely, Király András. A választmány elnöke Bihal Dávid az OEB elnöke Brunner Tibor lett.