Nem jönnek Orbán lengyel hívei Budapestre

2015. február 25. 17:20

Törölte a március 15-ei budapesti utat a Gazeta Polska, melynek szervezésében egy éve sok lengyel jobboldali jött Budapestre, kiállva Orbán Viktor és a magyar kormánypárt mellett – írja a VS. Indoklásuk szerint a látszatát is szeretnék elkerülni annak, hogy oroszbarát megmozduláson vesznek részt.

2015. február 25. 17:20

A VS arról ír: az elmúlt évekkel ellentétben nem jönnek lengyel támogatók a magyar kormánypárti megemlékezésekre Budapestre március 15-én. A Gazeta Polska című lengyel lap, az eddigi utazások szervezője törölte az erről szóló programot. A lap kommentálta is a döntést. Eszerint még a látszatát is szeretnék elkerülni annak, hogy „mindazok, akik egyébként eddig hűen kiszolgálták Vlagyimir Putyint, most úgy állítsák be a részvételünket, mint egy »oroszbarát megmozdulást«”.

Azokat, akik mégis elmennének Budapestre, arra kérték, hogy ne vigyék magukkal a jelképeiket, de helyezzenek el virágokat Bem József szobránál, valamint a Katynban kivégzett lengyel mártírok emlékművénél Óbudán.

A lap egyúttal Christopher Szczerski filozófiaprofesszor Gazeta Polskában megjelent levelét is közzétette a honlapon, melyben a szerző arról ír, hogy Orbán Viktor Oroszországgal kapcsolatos politikája pragmatizmuson alapszik, és Kelet-Európa függ az orosz energiahordozóktól – írja a VS.

Összesen 207 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2015. február 26. 11:26
A második világháború kezdetekor mi már évek óta elkötelezetten németbarátok voltunk (elsősorban tőlük vártuk Trianon revízióját), mégis 1. Hitler azon kérését, miszerint Magyarország felől is támadhassanak a német csapatok 1939 szeptember elején Teleki kerek-perec visszautasította, illetve 2. a fél éve létező közös határon keresztül igen sok lengyel (köztük számos lengyel zsidó is) Magyarországon kért és kapott menedéket. Szóval a nagypolitikában tkp. ellentétes oldalon álltunk, ennek ellenére a fenti gesztusokat megtettük. Ez az eset is csak "vihar egy pohár vízben". A zsigerből feneketlenül oroszgyűlölőktől persze most kaptunk egy fekete pontot - igazságtalanul. Na bumm! Kibírjuk. Azért ott is vannak józanabb hangok, lásd az idézett filozófiaprofesszort...
VakzKommondor
2015. február 26. 10:39
Azok a fránya elvek, mindig kibabrálnak a focistával. Ha lenne neki , lehet, hogy az országunknak is jobb lenne.,
puszika
2015. február 26. 10:23
A kurva életbe ,mégis csak jönnek ezek a lengyelek! Pedig ott is van "szájbarágó brigád",ezek szerint. Csak vannak normális lengyelek is,akiknek van annyi tapasztalatuk,hogy nem ülnek fel minden féle szélkakasoknak. Úgy mint itthon!!
1120
2015. február 26. 00:58
"A lap egyúttal Christopher Szczerski filozófiaprofesszor Gazeta Polskában megjelent levelét is közzétette a honlapon, melyben a szerző arról ír, hogy Orbán Viktor Oroszországgal kapcsolatos politikája pragmatizmuson alapszik, és Kelet-Európa függ az orosz energiahordozóktól." Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!