Felhívta a figyelmet arra, hogy ha ezek a diákok nem szereznek végzettséget, akkor a fiatalkori munkanélküliek arányát fogják növelni. Márpedig a kormánynak eltökéltnek kell lennie a fiatalkori munkanélküliség elleni küzdelemben – folytatta –, ezért mindent meg kell tenni az általános iskolai képzés színvonalának javításáért, hogy ne legyen lemorzsolódás sem a gimnáziumokban, sem a szakoktatás és a szakképzés területén.
A mezőkövesdi tanácskozáson több megoldási javaslat is szóba került, de „egyiket sem támogattuk így, ebben a formában” – mondta Rogán Antal, tudatva: azt kérték a kormánytól, dolgozzon ki megoldási javaslatokat, és indítson róluk konzultációt a pedagógusszakmával és -érdekképviselettel, valamint a szülőkkel. Kérdésre válaszolva a lehetséges megoldási javaslatok között megemlítette az általános iskolai képzés Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök által javasolt meghosszabbítását, de erről még Pokorni Zoltán is azt mondta – idézte őt –, hogy ennek bevezetéséhez időre lenne szükség.
A frakcióvezető kérdésre közölte: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a reklámadó ügyében is tájékoztatta a képviselőcsoportot. A miniszter beszámolója szerint – idézte – az Európai Bizottság több kérdéssel és kéréssel is megkereste a kormányt, amelyek egyértelművé teszik a brüsszeli testület kifogásait. „Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást kíván indítani a magyar kormány ellen, amennyiben a reklámadóval kapcsolatban nem változtat” – tájékoztatott Lázár János szavai alapján Rogán Antal, aki tudatta: a frakció megadta a miniszter által kért felhatalmazást arra, hogy a kormány az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat folytassa, és dolgozzon ki megoldási javaslatot.