Kovács: Ezt a bevándorláspolitikát nem lehet folytatni

2015. február 12. 11:19

Az idegenrendészeti őrizet szabályain is az EU miatt kellett változtatni, mert kötelezettségszegési eljárást akartak miatta indítani Magyarország ellen – mondta a kormányszóvivő.

2015. február 12. 11:19

Kovács Zoltánt a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció kapcsán hívták be az ATV stúdiójába, de előbb kérdezték arról is, hogy az amerikai ügyvivő elhagyja az országot. A kormányszóvivő szerint a magyar-amerikai diplomáciai kapcsolatokban kiszámíthatóan viselkedett a kormány. Azt nem akarta kommentálni, hogy André Goodfriend ügyvivő családi okokra hivatkozva elhagyja Magyarországot. 

A riporter felvetette, hogy a bevándorlás elleni hirtelen fellépéssel nem a kínos korrupciós ügyekről akarják-e elterelni a figyelmet. Kovács azt mondta, hogy ez egy valós probléma, az utóbbi napokban, hetekben tízezrek érkeztek, 2012 és 2014 között pedig húszszorosára nőtt a Magyarországra érkező illegális bevándorlók száma. Ezek nagy része el is hagyta az országot – mondta a kormányszóvivő. 

Kovács szerint előbb-utóbb a célországok, Ausztria, Németország meg fognak telni, és akkor majd ide fogják ezeket a bevándorlókat visszaküldeni. Azért kell erről a problémáról beszélni, hogy ne a szélsőségesek beszéljenek róla – tette hozzá Kovács. 

Nyugat-Európa most kezd rájönni, hogy a szociális turizmus milyen áttételes károkat okoz. Világos, hogy ezt a politikát nem lehet követni, viszont a magyar szabályozás is kénytelen követni az európai szabályozást. Az idegenrendészeti őrizet szabályain is azért kellett változtatni, mert kötelezettségszegési eljárást akartak miatta indítani Magyarország ellen – fejtette ki Kovács Zoltán.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kilah P
2015. február 12. 13:28
Vegyük már észre, hogy most ezzel csak a németeket szolgáljuk ki! Évente több száz milliárdba kerülne, ha tényleg minden illegális bevándorlót le akarunk sittelni. Pedig ők nem ide jönnek, nem itt akarnak élni (nem ettek meszet ők sem). Miért is kéne nekünk ezt a qva nagy pénzt arra költeni, hogy őket "megvédjük"? Talán nem véletlen, hogy az egész letartóztatósdi Merkel látogatása után indult meg. És az sem véletlen, hogy "a másik rebellis kormány" épp az ellenkezőjét fogja csinálni, mint amire Orbánék készülnek. http://www.ekathimerini.com/4dcgi/_w_articles_wsite1_1_12/02/2015_547179
sine ira et studio
2015. február 12. 13:15
Új nap, új érvelés? Most már nem az a probléma, hogy a gazdasági bevándorlók élősködnek a szociális ellátórendszeren, meg más kultúrát képviselnek? Most már az EU miatt kell fellépni? Anélkül hogy a probléma jelentőségét tagadnám: fiúk, egyeztessetek már, hogy most akkor mit is hazudtok :)
BőröndÖdön
2015. február 12. 12:45
A legújabb fideszes kamu-gumicsont,jó étvágyat!
vigyor
2015. február 12. 12:26
Antónia egyszerűen szánalmas volt...értem én, hogy az ő liberális lila lelke mááááás, de basszus, azért felnőtt ember olyan gondolatot nem mond ki hangosan, hogy a bevándorlókat gátolják a szabad mozgásukban és ez milyen szörnyű már...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!