A Jobbik értékelése szerint elbukott a kormány államadósság elleni harca. Volner János alelnök szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: az adatokból kiderül, hogy „noha a kormány minden gazdasági trükköt bevetett”, hogy statisztikailag csökkenést érjen el, az államadósság nem csökkent az elmúlt évben. A trükkök közé sorolta a kincstári egységes számla állományának lecsökkentését, a Mol rövid idejű állampapír-vásárlását és bírálta azt is, hogy tartós államadósság-csökkenést eredményező strukturális átalakítások helyett az állam többet költött saját működésére.
A jobbikos politikus kitért arra is, hogy nem valósult meg az a 2010-es terv sem, amely szerint 30 százalékkal, mintegy 840 milliárd forinttal kellett volna csökkennie a bürokrácia költségvetésének. Hozzátette: az első Széchenyi-terv értelmében pedig tavaly év végére 65-70 százalékos sávra kellett volna csökkennie a GDP-arányos államadósságnak. A javulást annak ellenére sem sikerül elérni, hogy államosítottak a GDP 10 százalékának megfelelő magánnyugdíj-pénztári vagyont – tette hozzá.