Szijjártó komoly reményeket fűz az új amerikai nagykövethez

2015. január 16. 08:46

A Külgazdasági és Külügyminiszter szerint Magyarországnak érdeke, hogy ne legyenek nyitott kérdések az USA-val, ezek lezárása viszont mindkét félen múlik. A nagykövet érkezését viszont jó hírnek tartja. Szijjártó beszélt a bevándorlás kérdéséről is, amire szerinte közös európai választ kell találni.

2015. január 16. 08:46

Magyarország érdeke, hogy mielőbb lezárja a nyitott politikai kérdéseket az Egyesült Államokkal, de ehhez nem elég a magyar fél nyitottsága és készsége, az amerikai oldalon is erre van szükség – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió 180 perc című pénteki műsorában. Szijjártó Péter komoly reményeket fűz az új nagykövet érkezéséhez, meglátása szerint már az is jó hír, hogy lesz nagykövete Washingtonnak Budapesten. A magyar kormány mindent megtesz, hogy a két ország között a politikai együttműködés is ugyanolyan zökkenőmentes legyen, mint a gazdasági és védelmi – hangsúlyozta a miniszter. 

Közölte: az Egyesült Államok eddig semmilyen bizonyítékot, dokumentumot nem adott át a korrupciós vádak alátámasztására, ezért a legfőbb ügyész kérésére levéllel fordult az amerikai külügyminiszterhez, hogy jogi, bírósági eljárás keretében ismerhessék meg adott esetben a bizonyítékokat, amelyek a vádak alapját képezhetik. A válaszig Magyarországnak nincs teendője az ügyben – tette hozzá.

A miniszter Angela Merkel német kancellár közelgő budapesti látogatásáról elmondta: szoros az együttműködés Magyarország és Németország között, ezért természetes, hogy a kancellár és a miniszterelnök a rendszeres brüsszeli találkozókon túl külön is egyeztet. Úgy látja, Angela Merkel látogatása a két ország hatékony együttműködésének elismerését jelenti. A kancellárral folytatandó tárgyalások témái között kétoldalú és uniós kérdések szerepelnek, továbbá vélhetően az ukrajnai konfliktusról és az EU-orosz kapcsolatokról is szó lesz – közölte. Hozzáfűzte: fontos uniós, világpolitikai és világgazdasági kérdésekben „nem nagyon volt jelentős különbség a két ország megközelítése között”, és álláspontjaikat rendszeresen egyeztetik.

Vlagyimir Putyin látogatásáról a tárcavezető megjegyezte: régóta napirenden van az orosz elnök budapesti útja, az időpont egyeztetése befejező fázisban van.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a bevándorlás kérdésére közös európai választ kell találni. Ehhez higgadt, nyugodt, érzelmektől és „politikai hatásvadászattól” mentes konzultációra van szükség, és bár „a párizsi barbár terrortámadás sebei még talán túl frissek”, az uniónak idővel foglalkoznia kell ezzel a témával – mondta. Úgy látja, ahány ország, annyi különböző helyzet és álláspont, de ez egy régi kérdés, amely most felerősödik, és valamilyen európai álláspont ki fog alakulni, az eltérő megközelítések dacára.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fici7
2015. január 16. 12:24
"Közölte: az Egyesült Államok eddig semmilyen bizonyítékot, dokumentumot nem adott át a korrupciós vádak alátámasztására, ezért a legfőbb ügyész kérésére levéllel fordult az amerikai külügyminiszterhez, hogy jogi, bírósági eljárás keretében ismerhessék meg adott esetben a bizonyítékokat, amelyek a vádak alapját képezhetik. A válaszig Magyarországnak nincs teendője az ügyben – tette hozzá." Nem kell itt levelezni az ügyészségnek, úgy sem kapnak semmi adatot. A barátunk mondta hogy beutazási kérelmet kérjen Vida Ildikó és ha azt elutasítják mehet bíróságra. Ott meg az USA külügynek elő kell állnia a bizonyítékokkal.
tobzoska
2015. január 16. 12:20
Az új amerikai nagykövet viszont nem fűz komoly reményeket Szíjjártóhoz.
DrPepper
2015. január 16. 10:05
Lehet, hogy túl optimista kijelentés, de az hogy nem tudja, hol van Magyarország, a jelen esetben inkább előny, mint hátrány. Bár nagy rá az esély, hogy Goodfriend súgjon neki.
Zokni
2015. január 16. 09:58
"Szijjártó Péter komoly reményeket fűz az új nagykövet érkezéséhez..." - írja. Lehet, hogy jó lesz balbekknek a futsal csapatban?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!