A pécsi polgármester szerint – ahogy leveléből kiderül – Fodor Ibolya becsapta a Fideszt mint jelölő és támogató pártot, amikor a párt helyi vezetése előtt elhallgatta azt a tényt, hogy jogerősen elítélték bűnsegédként sikkasztásban való részvételért. „A párt, a frakció és a pécsiek egy részének önnel szemben tanúsított bizalomvesztése tehát nem alaptalan, nem pletykákra és híresztelésekre alapult, hanem tényekre” – írta a városvezető.
Páva Zsolt levelében azt kérte Fodor Ibolyától, hogy józanul és higgadtan tekintse át az elmúlt hetekben folytatott viselkedését, a tényeket, a frakció döntését és kérését, majd vonja le a megfelelő következtetéseket és cselekedjen aszerint.
Fodor Ibolya a Fidesz-KDNP támogatásával lett képviselő tavaly októberben, a pártnak nem volt tagja, korábban nem dolgozott a testületben. A képviselő az után ajánlotta fel, hogy kilép a Fidesz-KDNP-frakcióból, hogy az RTL Klub híradója közölte: 2003-ban egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték folytatólagosan, jelentős értékre bűnsegédként elkövetett sikkasztás bűntette miatt. A cselekmény elkövetését nem ismerte el a riporter kérdésére. Fodor Ibolyát a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciója mellett a helyi MSZP, az LMP és a Jobbik is felszólította, hogy mondjon le mandátumáról.