Most Andrassew Iván ment el

„Túl sok veszteséggel indul az év. Most Andrassew Iván ment el. Nem volt könnyű. ember. Kedves, nagyszívű, áldozatkész, de kérlelhetetlen igazságérzettel, szenvedélyes baloldalisággal megáldva-megverve. Ő vezette a Vélemény rovatot a Népszavában, amikor még nem rendszeresen, de elkezdtem oda írni. A lap maga is, az ő neve is rangot jelentett, nehezen megugorható mércét. Szerzőként mégis elfogadott, politikusként... hát az már nagy kérdés. Épp azért volt rengeteg kritikája a szocialistákkal szemben, mert nagyon akarta, hogy sikerre vigyük az »ügyet«, amit hitelesebben képviselt, mint mi, politikusok.

Pártelnökként kaptam tőle sistergően haragos, kritikus levelet is, a pártot körüllengő gyanúkról, a politikából meggazdagodókról, miközben a Népszava és újságírói a létükért küzdenek. Nem volt könnyű felelnem rá, főleg, hogy tudtam -noha erről nem írt- ő maga is méltatlan kenyérgondokkal kínlódik. Sok okból szégyellem, hogy nem tudtunk a Népszavának érdemben segíteni, de az okok között ő az egyik első.

Éppen kórházban volt, amikor egy sms-váltásunkban a betegségéről írt naplóját az Utazás a koponyám körülhöz hasonlítottam. Valami szellemes és szerény riposzttal hárított. Utólag vertem a fejem a falba a hasonlatom miatt, hiszen Karinthy a sikeres műtét ellenére végül nem élte túl. Kicsit megnyugodtam, amikor aztán láttam különböző tüntetéseken, a Szabadság téri arkangyalos szobornál többször is. (Nem mindig mertem odamenni hozzá, meg akartam úszni, hogy rám zúdítsa keserű és kemény kritikáját a baloldal állapotáról.) A kezelésektől kihullott haja helyén szoros fehér fejvédő sapkát viselt. Fehér, az angyalok színe. A haragos angyaloké is.”