Jobbik: Drogteszt helyett felderítést és prevenciót!

2014. december 08. 14:07

A Jobbik a rendőrség kábítószerrel kapcsolatos felderítő munkájára és a prevencióra fordítana több pénzt, a Fidesz drogteszt bevezetésére vonatkozó javaslatáról pedig a konkrét részletek ismeretében alakítja majd ki az álláspontját.

2014. december 08. 14:07

Novák Előd, a Jobbik alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján reagált arra a javaslatra, amely drogtesztre kötelezné a 12-18 közötti fiatalokat, a választott politikusokat és az újságírókat. Elfogadhatatlannak nevezte az iskolásokkal kapcsolatos általánosítást, ugyanakkor úgy vélte, valóban létezik a körükben valamennyire a probléma, azt azonban nem így kell megoldani.

Az ellenzéki politikus szerint alapvetően a rendőrség feladata lenne, hogy ne a végfogyasztókat, hanem a terjesztőket kapják el. „Amikor már egy kisiskolás meg tudja találni a terjesztőket, akkor hogyan lehet az, hogy a rendőrség nem?” – kérdezte. Novák Előd jelezte: javaslatot nyújtottak be a parlamentnek arra vonatkozóan, hogy a korábbi, 960 milliós szintre emeljék vissza a prevencióra szánt forrásokat. A Jobbik alelnöke azt is hangoztatta: a Fidesznek inkább a „parlamenti alkoholizálás tiltásával” kellene foglalkoznia. Valamennyi képviselőt önkorlátozásra szólított fel a parlamenti büfében kapható alkoholos italok fogyasztásával kapcsolatban.

Vágó Sebestyén, a Jobbik képviselője a dizájnerdrogokra vonatkozó kutatásokra, a hatóanyagok felismerésére is több forrást sürgetett, jelezve: ezen anyagokhoz könnyű hozzáférni és ismeretlen veszélyei vannak.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2014. december 08. 15:10
Blabla...a helyett semmit sem ér, ha ezt nem tesztelik...az együtt már valóban érdekes felvetés lenne.
szkeptikus
2014. december 08. 15:08
Teljesen korrekt vélemény, szerintem pártállástól függetlenül támogatandó.
cutcopy
2014. december 08. 14:55
Jobbik is gyanúsan menekül a drogteszt elől..)
sersem4
2014. december 08. 14:52
A debreceni Orsereg nevu helyi jobbik szimpatizans fokapitanyt epp a hetvegen deritette fel a zsandarsag,egy kis fuvecskevel. Gondolom a liberalis fiatalok koreben akart nepszeruseget szerezni a nemzeti eszmeknek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!