Déli Áramlat: felmondanák a kormányközi megállapodásokat az oroszok

2014. december 08. 21:31

Az orosz kormány elkezdte a Déli Áramlattal kapcsolatos kormányközi egyezmények felbontásának jogi előkészítését.

2014. december 08. 21:31

Oroszországban megkezdték az előkészületeket a Déli Áramlat gázvezeték megvalósításáról kötött kormányközi megállapodások felmondására – közölte Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter hétfőn Moszkvában. A politikus azt mondta, „foglalkoznak a kérdéssel”, és minthogy jogi ügyről van szó, ez gondos munkát igényel. Alekszandr Novak azt is közölte, hogy a tárca képviselői nem vesznek részt Maros Sefcovicnak, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnökének és hat uniós tagállam energiaügyi minisztereinek keddi brüsszeli tanácskozásán, amelyen a Déli Áramlat projekt lezárása miatt kialakult helyzetről lesz szó. 

Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint azokról az uniós országokról – közöttük Magyarországról – van szó, amelynek a területén tervezték a gázvezeték egyes szakaszait, és amelyek kormányközi egyezményt kötöttek Oroszországgal a beruházás megvalósításáról. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték
Tovább a cikkhezchevron

Novak azt mondta, hogy most dolgozzák ki az Oroszországból Törökországba tartó vezeték útvonalát. Hozzátette, hogy a brüsszeli tanácskozás az európai uniós tagállamokat érinti, és minthogy országa nem tagja a szervezetnek, az általa vezetett tárca sem vesz részt a megbeszélésen. 

Nem lesz Déli Áramlat

Vlagyimir Putyin orosz államfő egy hete Ankarában jelentette be, hogy – miután az Európai Unió nem támogatja az orosz gáznak Ukrajna megkerülésével Dél- és Közép-Európa több országába eljuttatását szolgáló vezetékrendszer megépítését, és nem kapták meg Bulgáriától a szükséges engedélyt - Oroszország nem tudja megvalósítani a Déli Áramlatot. Ezzel szemben Törökország felé építenek gázvezetéket, és oda irányítják az orosz földgázt. Alekszej Miller, a Gazprom elnöke később közölte, hogy a projektet lezárták, és Ankarát hozzák kedvező helyzetbe. Ukrajna tranzitjelentősége pedig szerinte "lenullázódott". 

A török gázvezeték megvalósítására a Gazprom orosz állami energetikai cég Gazprom Russzkaja néven vállalatot alapít. Ezt hétfőn jelentették be Moszkvában. 

Az Interfax emlékeztetett arra, hogy a Déli Áramlatot évi 68 milliárd köbméter orosz földgáz továbbjuttatására tervezték. A Törökországba vezető Kék Áramlat csőrendszernek jelenleg 16 milliárd köbméter az éves teljesítménye. Ankara korábban többször is felajánlotta területét Oroszországnak az Európába irányuló gázszállításra.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bdi
2014. december 09. 07:34
Mindenki meghülyült? Ott van a mostani vezeték, egyre kevesebb gázra lenne szükségünk. Csak a gusztustalan diktátorán múlik, hogy jön-e azon gáz vagy sem. Csak arra kellett volna neki a déli vezeték, hogy ukrajnát teljesen tönkretehesse. Nekünk az lenne az érdekünk, hogy megépüljön a hozzáférés bármilyen tengeren szállított cseppfolyós gázhoz. Ha az megvan az oroszok is kénytelenek lesznek olcsóbban adni a gázt.
Válasz erre
0
1
trendo
2014. december 08. 23:24
Csak egy kérdés. Miért is nem tud az orosz gáz az eddigi útvonalon jönni? Az ukránokhoz szállít Putyin, hiszen tejeltek... Vissza a kályhához, gyerekek!
Válasz erre
2
1
illesl
2014. december 08. 23:07
Én ehhez a palagázhoz nem értek. Azt felfogom, hogy cseppfolyósítható, na de hogyan hozzák ide? Jobban mondva minden együtt van-e, értem a szállítást, az egész ügymenet szabályozását? Mindenesetre a már meglévő tűzifámhoz veszek néhány köbmétert. Azt a ronda nyivákoló bandát, aki megfúrta a déli áramlatot, remélem, favágó munkásnak viszik -20 fokban...
Válasz erre
4
0
pitypang1125
2014. december 08. 23:06
Brüsszeli faszfejek!
Válasz erre
4
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!