Nagy Emília középiskolai tanár, az Oktatói Hálózat aktivistája azt mondta: nem hagyják, hogy a költségvetéssel veszélybe sodorják a magyar társadalom jövőjét. Mint mondta, tömegeket akarnak kiszorítani a minőségi oktatásból. Szerinte kiváltság lesz gimnáziumba járni és csak a szerencsések juthatnak majd a diákok a felsőoktatásba.
Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a rossz kormányzás teszi „elviselhetetlenné” az életet az országban. Hozzátette, hogy sok dolgozó ma életveszélyben van, mivel a kormány elvette a korkedvezményes nyugdíjat. „A legnagyobb merényletek egyetlen törvényben, a 2015. évi költségvetésben sűrűsödnek”. Az összes ipari dolgozó, szociális munkás, bölcsődei dolgozó, pedagógus és közalkalmazott „nem ér nekik” egyetlen focistadionnyi pénzt - fogalmazott Székely Tamás.
Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen elnevezésű szerveződés vezetője arról beszélt, hogy Orbán Viktor becsapta az embereket, hiszen azt ígérte, hogy nem lesznek megszorítások, ehhez képest „burjánzanak” az újabb és újabb adók. „A világ egyetlen országa vagyunk, ahol még a szappanra is különadót vetettek ki” – tette hozzá. Szerinte nem csak a költségvetéssel csapták be az embereket, hanem például a devizahitelek forintosításával is. Azt is hangoztatta, hogy az amerikai kitiltási botrány arra hívja fel a figyelmet, hogy „velejéig korrupt a rendszer”. Szólt arról is, hogy a tervezett útdíj bevezetését, az M0-ás fizetőssé tételét még a fideszes városvezetők is ellenezték, ezért azt vissza kell vonni.