Semjén: Biztosan zárva lesznek a boltok vasárnaponként

2014. november 09. 11:27

Az egyik leghangsúlyosabb munkásvédelmi lépés lehet a vasárnapi zárva tartás Semjén Zsolt szerint, aki biztos abban, hogy a KDNP-s programpont meg fog valósulni. Szerinte az emberek ugyanannyit vásárolnának mint eddig, és nem igaz az, hogy sokan veszítenék el az állásukat.

2014. november 09. 11:27

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes biztos abban, hogy meg fog valósulni a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szabad vasárnapról szóló kezdeményezése. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese a Hír TV P8 című műsorában szombat este azt mondta, nem állítja, hogy teljes nézetazonosság van a kormányon belül a kérdésében. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterként gazdasági szempontokat tart kizárólagosan szem előtt és megfogalmaz aggályokat, de a kormány egészének a kérdést a maga teljességében kell néznie, aminek van társadalmi aspektusa is a családok vonatkozásában. 

„Biztos vagyok abban, hogy ez a KDNP-s programpont meg fog valósulni” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. Kitért arra is, hogy másik programpontjukat, a családok csődvédelmét is meg akarják valósítani. Lépésről-lépésre kell haladni, és most eljött az ideje annak, hogy a szabad vasárnapot bevezessék. Akkora a gazdasági növekedés és olyan a helyzet, hogy elfogadhatja a javaslatot a parlament, amely „az egyik leghangsúlyosabb munkásvédelmi lépés” – fejtette ki.

Semjén Zsolt arra a felvetésre, hogy a javaslatuk mikorra valósulhat meg, azt mondta, arra számít ez „még ebben az évben meglesz”. Értékelése szerint amit benyújtottak, az egy mérsékelt, vállalható javaslat és minden elemére van nemzetközi példa. A kormány támogatni fogja a tervezetet – jelentette ki. Ésszerű és méltányos módosító javaslatokat készek megfontolni, de a törvény meglesz – tette hozzá. 

Szerinte nem indokolt a nemzetgazdasági tárca vezetőjének aggodalma, hogy a lépés gazdasági visszaesést hoz. Az emberek nem fognak kevesebbet vásárolni, csak hét helyett hat nap alatt, ahogy Ausztriában és Németországban is. E két államban sem történt katasztrófa és nem csökkent a gazdasági növekedés – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes. 

Semjén Zsolt szerint a vasárnapi forgalom a legalacsonyabb és a multik is azért tartanak nyitva, mert különben hátrányba kerülnének a konkurenciával szemben. Szerinte nem igaz, hogy sokan elveszítenék állásukat. Utalva a szakszervezeti felmérésekre hozzátette: a kereskedelemben dolgozók sokkal kevesebben vannak, mint ahány alkalmazottra szükség lenne ehhez a munkához. 

Megjegyezte, hogy aki akar, kis családi boltban is vásárolhatna vasárnap, de az nagylétszámú kereskedelmi dolgozók szabad vasárnaphoz való joga és családdal való együttléte erősebb és fontosabb, mint az az egyébként legitim szempont, hogy bizonyos társadalmi kör a vasárnapi bevásárlást programszerűen végezze. Semjén Zsolt megerősítette, hogy a javaslatról egyeztettek a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével, a Munkástanácsokkal és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével. 

A kitiltási ügyről a miniszterelnök-helyettes azt mondta: André Goodfriend budapesti amerikai ügyvivő szerinte szereptévesztésben van, és úgy viselkedik mint egy gardedám, aki pajkos, de némileg neveletlen gyerkőcét megpróbálja az általa vélt jó útra terelni. Magyarország ezeréves, szuverén ország, és amit az amerikai ügyvivő csinál,  nem jellemző a diplomatákra – fejtette ki. „A közismerten feddhetetlen román belpolitikával”, Görögországgal, Ukrajnával összefüggésben fel sem merült ilyen vád – tette hozzá. 

Semjén Zsolt kérdésre nem tudta kizárni azt a feltételezést, hogy esetleg a paksi bővítés vagy a Molnak az INA-ban való tulajdonrésze miatt szeretnék Magyarországot más magatartásra kényszeríteni. „Mi magyarpártiak vagyunk”, azok viszont szenvedélyesen – fogalmazott a kormányfő helyettese. 

Kitért arra is, hogy Magyarországot úgy állítják be, mint valami renitenst, pedig a legfegyelmezettebb teljesíti NATO-s és uniós kötelezettségeit. Mit tudnánk tenni? – kérdezett vissza a kormány esetleges lépéseit firtató felvetésre. Hozzátette: tájékoztatást kértek miniszteri szinten az Egyesült Államoktól, a legfőbb ügyész is ezt tette, de semmilyen választ nem kaptak. Rámutatott: nem érdekük, hogy élezzék ezt a meglévő konfliktust Washingtonnal. „Az önbecsülésünkből, a nemzeti érdekeinkből”, abból, hogy Magyarország egy szuverén állam nem engedhetünk, de érdekünk az USA-val való együttműködés és jó viszony, valamint az is, hogy korrekt és jó kapcsolataink legyenek Oroszországgal – fejtette ki Semjén Zsolt. 

A miniszterelnök-helyettes beszélt arról is, hogy a Magyarország elleni támadások mögött a magyarországi ellenzék áll, nem is palástolt módon. Erre csatlakoznak rá azok a brüsszeli és washingtoni kormányzati és üzleti szereplők, akik valamiért ellenérdekeltek a mostani kormánnyal. A baloldali ellenzék most szovjet tankokkal nem tud jönni, de különböző gazdasági és politikai érdekcsoportok külső támadásával próbálnak pozíciót fogni a magyar belpolitikában, károkat okoznak az országnak, s következtében kezdünk egyfajta „pofozóbábuk” lenni – jelentette ki Semjén Zsolt.

Összesen 424 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DrPepper
2014. november 10. 09:07
Egy csomóan valamiféle járandóságként tekintenek a vasárnapi bevásárlásra. Ugyanakkor természetesnek tartják, hogy a posta vagy a bankok vasárnap zárva tartanak. Pedig ezekre is lenne igény vasárnap.
VakzKommondor
2014. november 10. 07:15
És ha pont vasárnap fogy el a lőszer? Ki lövi majd le a védtelen őz kölyköket?
vakhangya4
2014. november 09. 22:47
Én bírom ezeket a kdnp-s sügéreket. Mantrázzák, hogy ők a dolgozó emberek mellett vannak, holott beárazzák őket. 400nm a limit. Aki az alatt van az gürizhet aki az felett a pihen. Egy mozi alapterülete mekkora? Vagy csak és kizárólag élelmiszer elárusító helyre vonatkozik a tiltás? Zsóti! Maradtál volna kvfőző. :-))))
marko11
2014. november 09. 22:07
Emlékszik valaki az elmúlt 20-25 évből a KNDP bármilyen értékes, hasznos javaslatára?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!