„Én itt csatanyerésre esélyt nem látok, de meghátrálást sem javasolnék, ahogy ezt Koós Károlytól tanultuk, ki kell állni, és el kell mondani, hogy miről mit gondolunk, de ez nem fogja javítani Magyarország nemzetközi megítélését, aminek behorpadt jellegéről, ha valaki, hát önök tudnak beszélni, hiszen a saját országaikban, saját otthonaikban találkoznak ennek igen kellemetlen következményeivel” – mondta el Orbán Viktor.
A miniszterelnök szerint a Magyarországot ért támadások jó része geopolitikai jellegű. Orbán Viktor visszautasította, hogy kormánya oroszbarát lenne. Azt mondta: Magyarország ugyan nem ért egyet az Oroszország elleni szankciókkal, de ezzel csak a saját érdekeit védi, ugyanis nem akar elveszíteni piacokat, és nyersanyagforrásokat. A kormányfő hozzátette: ennek ellenére elfogadjuk politikai szövetségeseink álláspontját.
„Politikai szövetségesi mivoltunk az Európai Unió és a NATO irányába egyértelmű, de a gazdasági érdekeink mellett, különösen az energia szempontjából és a piacok szempontjából ki kell állnunk, és nem érdekünk olyan fejlemény Európában, amely elvág bennünket erőforrásoktól, energia-erőforrásoktól, és elvág bennünket piacoktól, vagyis nekünk, magyaroknak egy újabb hidegháború nem érdekünk” – fogalmazott a kormányfő.