Fidesz: Az MSZP ne beszéljen a korrupcióról!

2014. november 28. 15:28

A szocialista Gőgös Zoltán arra szólította fel Orbán Viktort, hogy váltsa le a korrupt vezetőket; a Fidesz szerint Gőgös ne beszéljen korrupcióról, hiszen a Gyurcsány-Bajnai időszak volt minden idők legkorruptabb kormányzása Magyarországon.

2014. november 28. 15:28

A Fidesz szerint Gőgös Zoltán szocialista politikus ne beszéljen korrupcióról, hiszen nincs olyan módszer, amelyet az ő pártjában ne alkalmaztak volna „a közpénzek lenyúlására”. A nagyobbik kormánypárt közleményben reagált a Gőgös Zoltán által pénteken elmondottakra; az MSZP-s politikus a korrupt vezetők leváltására szólította föl Orbán Viktor miniszterelnököt. 

A Fidesz erre reagálva emlékeztetett arra, amikor „a nemzeti vagyont Nokiás-dobozokban, hamis szerződéseken, telekcseréken és offshore cégeken keresztül lopták ki az országból”. A nagyobbik kormánypárt szerint a Gyurcsány-Bajnai időszak volt minden idők legkorruptabb kormányzása Magyarországon, Gyurcsány Ferenc és társai pedig „a mai napig nem számoltak el a magyar emberek felé”. Ide sorolták Hagyó Miklós, Hunvald György, Zuschlag János, Juhászné Lévai Katalin ügyét, valamint Sukoró, Veres János, a moszkvai kirendeltség, a Posta-székház ügyét, a honvédség vagyonának "szétlopását", a Wieszt János-ügyet és „Simon Gábor százmillióit”.

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viz Elek
2014. november 29. 16:14
Hát ha a lopásban bajnokságot indítanának csak célfotó tudná eldönteni ki a jobbik az mszp vagy a fidesz.De a csapatbajnokságot biztosan a fidesz nyerné, mert szervezetebben lop.
Wazze
2014. november 29. 07:55
Erről meg főleg a fidesz fogja be!
Eltünt
2014. november 29. 00:55
Mszmp-mszp-nél ballibnél korruptabb pártok nincsenek ,1989 utáni években az állami vagyonokat át rendezték saját magán tulajdonná ,másik részét külföldi multiknak el prédálták holmi morzsákért.Az országot kifosztották nyugati külföldi segítséggel,nem kormányoztak hanem adósságot felszedték abból vetettek valamicskét a magyar népnek,pénzek egy részét titkos betétekben eltüntették simon féle mintára,ezt nyögi az ország,most ez vörösbáró banda kiált szegénységet ,lázít uszít .
ciseaux
2014. november 28. 21:23
Fidesz: "Gyurcsány Ferenc és társai pedig „a mai napig nem számoltak el a magyar emberek felé”" Nem is fognak! Sőt! A Fidesz 2009-ben azt igérte, hogy "Elszámoltatjuk a felelősöket" A Fidesz sem tett semmit, hagyta futni őket, és most tessék, a DK (Ai weh!) jelentget föl fűt-fát korrupcióért?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!