A harmadik jobbágyság

„Annyi azonban igaz, hogy az előbbiekben idézett tudományos felfedezéssel és a társadalmi fejlődés tényeivel alátámasztott megállapítással szemben hazánkban a városokat, különösen Budapestet a jobboldalias, dzsentroid, nacionalista, piacellenes magyarkodó politikában gyanakvás, ellenszenv kíséri. A magyar politika árvalányhajas parasztromantikája, mérgeszöld fanatizmusa vagy az érintetlen eredetiség iránti vágyódása miatt sokkal több erőfeszítést, pénzt fordít arra, hogy a városoktól távol tartsa a faluból városba költöző népességet, ahelyett hogy segítené a városiasodást. A voluntarista fejlesztéspolitika, amely a gyári szemlélet rabja, nem is tudja másképp elképzelni a várost, mint az ipargyár, az iratgyár, a szórakoztatógyár koncentrált gyűjtőhelyét. Mindent felülről, állami ajándékosztással gondol »lerendezni«, az összefogás, az együttműködés, a spontán szerveződés, a civilek és szolgáltatók közötti munkamegosztás ebben a gyári modellben nem tud kialakulni. Alig vannak jó példák arra, legalábbis alig ismerjük őket, hogyan kezdték átvállalni, elvégezni szomszédok, utcai ismerősök a mellettük élő idősek gondjainak megoldását (bevásárlást, orvosi rendelőbe kísérést). Nyilván részben ennek a következménye, hogy az OECD felmérése szerint hazánkban, mindössze napi 1 percre futotta polgárainktól – és ez a legalacsonyabb adat –, hogy önkéntes, másokat segítő tevékenységet végezzenek, miközben a felmérés szerint a fejlett országok átlaga a négyszerese: napi 4 perc.

A nagyvárosokban a város, a városrész ügyeiben, a közéletben való részvétel sokkal erőteljesebb, mint falun. Nem véletlen az a tapasztalat, hogy városokban inkább képesek azonosítani a közszereplőket, miközben falun sokszor azt se tudják, ki a polgármester, még kevésbé, hogy ki a miniszter vagy a miniszterelnök. Amit tudnak, hogy ki adja pénzt a megélhetéshez.

A hazai lakosság falun élő egyharmada és a kisvárosi lakosság egy része a »Folytatjuk« programja jegyében ahhoz kell, hogy hozzászokjon, a felzárkózás egyetlen ösvénye, az iskoláztatás kikerült az ellenőrzése alól és központi janicsárképző irányba fordult, másfelől, ha akarna és tudna, akkor sem érdemes áldozatot vállalnia a helyi iskola jobb minőségű képzéséhez való pénzügyi hozzájárulás formájában. Az oktatásra fordított költségvetési kiadások nagyságrendje változatlan, illetve a felsőoktatástól elvont milliárdok miatt inkább mérséklődik, ami nincs arányban az elhelyezkedési esélyek képzettséget tükröző tényeivel.”