Varga: Egy amerikai étolajgyártó már 2011-ben jelezte az áfacsalásokat

2014. október 22. 13:57

Varga Mihály közlése szerint a Vénusz étolajat előállító amerikai Bunge Zrt. vezetősége még 2011 szeptemberében információkat adott át a költségvetést károsító különféle jelenségekről a NAV-nak; az adóhatóság pedig 2013 decembere óta folytat büntetőeljárást az élelmiszeriparban elkövetett bűncselekmények miatt.

2014. október 22. 13:57

A kormány minden eszközzel fellép az áfacsalások és a különböző visszaélések ellen – szögezte le a nemzetgazdasági miniszter szerdán az Országházban újságírók előtt, amikor egy amerikai étolajgyártó cég élelmiszerkereskedelmi csalásokkal kapcsolatos felvetéseinek kormányvizsgálatáról számolt be.

Varga Mihály elmondta: a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) 2013 decembere óta saját felderítő tevékenységének eredményeként büntetőeljárást folytat élelmiszeriparban elkövetett bűncselekmények miatt. A büntetőeljárás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett, költségvetési csalás miatt zajlik. 

Az ügy előzménye – emlékeztetett a miniszter –, hogy a Vénusz étolajat előállító amerikai vállalat (Bunge Zrt.) vezetősége 2011. szeptemberében a magyar adóhatóságoknak információkat adott át a költségvetést károsító különféle jelenségekről. A NAV-nál ezt követően kétszer is fogadták a cég vezetőit, majd az adóhatóság nyomozást kezdeményezett.

A miniszter kitért rá: a nyomozás adószakmai, valamint a bűnügyi szakterület bevonásával zajlik. A NAV az eddigiek során feltárta, hogy az elkövetők több éve működtettek egy olyan bűnszervezetet, amely 12 magyarországi székhelyű gazdasági társaságból állt. Ez a bűnszervezet áfabefizetés nélkül különböző élelmiszeripari termékeket – például cukrot, étolajat, kávét – hozott be Magyarországra Szlovákiából és Csehországból, valamint Ausztriából. Az így elkövetett kár - a mostani információk szerint - meghaladja a 2 milliárd forintot.

A NAV saját felderítő tevékenységének eredményeként idén februárban 50 helyszínen tartott házkutatást az érintett cégeknél, könyvelőknél és ügyvezetőknél. Májusban újabb 400 helyszínen zajlott az összehangolt akció. Eközben a NAV-nál több mint 300, az ügyhöz kapcsolódó vizsgálatot végeztek el. Varga Mihály megjegyezte: van olyan vizsgálat, amelyik még most is tart. Mindennek eredményeként sikerült azonosítani a bűnszervezet vezetőjét is. Eddig 16 személyt gyanúsított az ügyben. 8-an már vizsgálati fogságban vannak költségvetési csalás gyanúja miatt, 4-en előzetes letartóztatásban. Négy személyt pedig közokirat-hamisítással gyanúsítanak. A NAV 800 millió forint értékben vagyonlefoglalást is elrendelt. Emellett együttműködik a cseh és a szlovák nyomozó hatóságokkal, tekintettel arra, hogy nemzetközi ügyről van szó – mondta a miniszter.

A nyomozás jelenleg is folyamatban van számítástechnikai szakemberek és könyvelők bevonásával. Varga Mihály kérte a budapesti amerikai nagykövetséget, ha tudomásuk van a NAV munkáját segítő, a korrupció gyanúját felvető további eseményekről, azt hozzák nyilvánosságra, segítve a felderítési munkát. Erről fogadott el beszámolót szerdai ülésén a kormány – tájékoztatta az újságírókat a nemzetgazdasági miniszter.

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Róbert__
2014. október 22. 15:38
Uristen mennyi eszleny... Keptelenek vagytok rajonni, mi szokott folyni egy bejelentes es a buntetoeljaras kozott? Ugy hivjak: Nyomozas. Sok esetben - pl. itt szinte biztos - operativ, titkos byomozas, hogy minel tobb valodi elkovetes es bizonyitek gyuljon, es a szervezet minden eleme ellen legyen eleg.
Gregorius
2014. október 22. 15:35
"Nem zörög a haraszt, ha nem..."...Úgy tűnik, mégis volt valami Horváth András zöld dossziéjában, csak azt nem értem miért kellett eddig várni, ha hónapok óta folyik a nyomozás.
Csigorin
2014. október 22. 15:12
"még 2011 szeptemberében információkat adott át a költségvetést károsító különféle jelenségekről a NAV-nak; az adóhatóság pedig 2013 decembere óta folytat büntetőeljárást" es a ket idopont kozott megis mi a kekeres meretes banatos lofalloszt csinaltak? vagy megis mi a bubanat tartott itt tobb mint ket evig? Az hogy kozben ketszer talalkoztak a ceg vezetoivel? Vagy olyan sok Marinenit kell a piacon fel kilo krumpli utani fobenjaro szamlanemadasert megbuntetni, hogy addig nem volt idejuk ilyen picslicsare ugyekre?
OberEnnsinnen
2014. október 22. 14:55
Már csak azt várom, mikor derül ki, hogy a Bunge EU-s pénzekre pályázott, pályázott, de nem kapott, nem kapott...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!