Még az MSZP is megdicsérte Navracsicsot

2014. október 02. 07:21

A Fidesz és az Európai Néppárt mellett még az MSZP is pozitívan nyilatkozott Navracsics Tibor szerda esti biztosjelölti meghallgatásáról. A szocialista közlemény szerint Navracsics progresszív, az európai értékeket megőrző, sőt továbbfejlesztő programot adott; az viszont kár, hogy csak most képviseli ezeket – teszik hozzá.

2014. október 02. 07:21

Navracsics Tibor uniós biztosi meghallgatásán azt mondta, amit egy leendő európai biztostól elvárnak. Progresszív, az európai értékeket megőrző, sőt azokat továbbfejlesztő programot adott. Mélyen kiábrándító azonban, hogy Navracsics Tibor csak most képviseli ezeket az értékeket” – áll a szocialista Ujhelyi István közleményében.

Ujhelyi szerint Navracsics most már „láthatóan Orbán Viktor rendszere ellen akar szabadságharcot folytatni”, az viszont megbocsáthatatlan, hogy eddig részt vett ennek a rendszernek a kiépítésében: többek között a kulturális sokszínűség felszámolásában, a sajtószabadság megtiprásában, az egyetemek függetlenségének korlátozásában, az európai értékek megtagadásában és a civilek megfélemlítésében – sorolja a szocialista politikus.

A Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportja szerint Navracsics „az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta” az Európai Parlament szakbizottságai előtt tartott biztosjelölti meghallgatások során. A közleményben úgy fogalmaznak: a magyar biztosjelölt „magabiztosan és a szakterület iránti személyes elkötelezettségéről tanúbizonyságot téve beszélt az ifjúsági, oktatási, kulturális és uniós polgársági területeket magába foglaló biztosi portfólióval kapcsolatos terveiről, elképzeléseiről”. A biztosjelölt elképzelései – tették hozzá – teljesen összhangban vannak az uniós értékekkel és az Európai Néppárt célkitűzéseivel.

Az Európai Néppárt úgy értékelte a meghallgatást: Navracsics megmutatta, hogy igazi európai. Sabine Verheyen, az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottságának néppárti koordinátora közleményében az oktatási, kulturális, ifjúsági és európai polgársági tárca irányítására kompetens, felkészült jelöltnek nevezte Navracsics Tibort. 

Az EP néppárti frakciója különösen üdvözli a biztosjelölt azon szándékát, hogy korszerűsítse az oktatási rendszert – emelte ki Sabine Verheyen. A meghallgatás során - állapította meg a néppárti koordinátor – Navracsics Tibor világossá tette: azért mondott le magyar miniszteri tisztségéről, hogy teljes erejével az európai biztosi funkcióra összpontosíthasson. 

Sabine Verheyen szerint ezért „nagyon sajnálatos, hogy az európai biztosi képességeiről szóló vitát a magyar országos politikáról folytatott vitatkozás uralta”, és azok a képviselők, akiknek ez betudható, „nem tanulták meg a leckét”, hiszen – érvelt a koordinátor – a médiaágazat nem tartozik Navracsics Tibor uniós portfóliójába. Erről Günther Oettinger biztost kellett volna hétfőn kérdezniük - jegyezte meg a néppárti EP-képviselő. 

Az illetékes EP-szakbizottság frakciókoordinátorai csütörtökön ülnek össze, hogy értékeljék Navracsics Tibornak a bizottsági meghallgatáson nyújtott teljesítményét.

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2014. október 02. 10:28
Navra volt, ki megtartotta a szocialista alkalmazottakat... ő túl okos a fideszbe....csak anno beállt a sorba
A helység galagonya
2014. október 02. 10:18
Kínos órákat élt át Navracsics Tibor, az oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és uniós polgárságért felelős EU-biztosjelölt az Európai Parlament bizottsági meghallgatásán. Először tagadja meg Orbánt Navracsics először akkor tagadta meg Orbánt, amikor a magyar kormányfő szavaival vezették fel a következő kérdést: „Azt várom, hogy a magyar biztos a magyar kormány érdekeit képviselje majd Brüsszelben” – idézték a miniszterelnököt. „Kérdésem, hogy Orbán nem érti az uniót, vagy Navracsics úr nem akarja majd betartani a biztosi kötelezettségeit.” Navracsics azzal kerülte ki a kínos kérdést, hogy csak a saját szavaiért felel. Elmondta, hogy független és lojális biztos lesz, tudja a jogait és kötelességeit. „Egy biztos nem szolgálhat nemzeti érdeket, csak a közösség érdekében tevékenykedhet” – tett olyan kijelentést, amellyel szembehelyezkedett Orbán fentebb idézett utasításával – idézi Navracsicsot az Index. Másodszor tagadja meg Orbánt Arra a felvetésre, hogy az Orbán-kormány a rendőrséget és az igazságszolgáltatást felhasználva lerohanta a Transparency Internationalt vagy az Átlátszó.hu-t támogató Ökotárs és DemNet Alapítványt, Navracsics elhatárolódott a kormány módszereitől. Saját bevallása szerint ő maga a civil társadalommal karöltve indított harcot a közigazgatásban jelentkező korrupció ellen. Közölte: „Személyesen neki nem volt semelyik civil szervezettel problémája.” Harmadszor tagadja meg Orbánt A spanyol liberális Fernando Maura Barandiarán Navracsicsnak szegezi a kérdést: „Ön tagja az Orbán-kormánynak, amely nem tiszteli a sajtószabadságot! 2011-ben, amikor igazságügy-miniszter volt, ön elhallgattatta a politikai ellenfeleit! Elítélné a saját kormányát is, ha úgy látná, hogy nem tiszteli az EU-s értékeket?” „Úgy fogok viselkedni, ahogy az EB tagjának viselkednie kell. A szerződések egyik őrzője leszek, semmilyen nemzeti és pártpolitikai érdek nem befolyásolhat, a közösségi érdek szellemében kell eljárnom.”
3M..
2014. október 02. 09:24
Pikáns amikor a két műszak egymást dícsérgeti, alkalmanként, pedig egymást tüntetgetik ki. Hiába egy az alom. Sziámi ikrek. Összenőtt, ami összetartozott. Szebb Jövőt!
komondor
2014. október 02. 08:47
Attól, hogy állítólag Nevenincs Tibor jól érvelt,ne felejtsük el, hogy az elmúlt 5 évben milyen ügyek mentén maradt csöndben vagy hallgatólagosa támogatta, ne adj Isten meg is szavazta, uram bocsáss miniszterként alá is írta. Na meg a baltás ügye! Akárki akármit mond az én véleményem nem változott. Az ország egyik legsumákabb szarházija!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!