„Minden állampolgársági kérelmet megvizsgálnak”

2014. szeptember 18. 09:22

„Botrányszagú, megalapozatlan és badarságnak minősíthető” az Index riportja az állampolgársági kérelmekkel kapcsolatos visszaélésekről az illetékes államtitkár szerint.

2014. szeptember 18. 09:22

Először a szlovák alkotmánybíróság azon döntéséről kérdezték Wetzel Tamást, amellyel szerdán formai okokra hivatkozva visszautasította az állampolgársági törvény felülvizsgálatát. Nagyon káros a szlovák jogállamiságra, hogy az alkotmánybíróság három évig ült az állampolgársági törvény ügyén, majd formai okokból végül érdemben nem döntött. A magyar kormány nagyon csalódott emiatt – mondta a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.

A kettős állampolgárság intézményével kapcsolatos tömeges visszaélésekről – melyekről az Index írt – Wetzel azt mondta: nincs semmiféle konkrétum a cikkekben, csak híresztelés. Hozzátette: olyan nincs, ahol ne próbálnak kiskapukat találni, főleg a tőlünk keletebbre lévő országok polgárai. Legutóbb a szekszárdi járási hivatal egyik korrupt hivatalnokát tartóztatták le az esküvőjén – idézte fel az elhíresült esetet.

Minden egyes állampolgársági kérelem megjárja a rendőrséget és az összes nemzetbiztonsági szolgálatot – szögezte le a helyettes államtitkár.

Wetzel elsietettnek tartja azt a szocialista kezdeményezést, hogy állítsanak fel vizsgálóbizottságot az ügyben, mert annak csak egy „botrányszagú, megalapozatlan és badarságnak minősíthető” cikk az alapja.

A Hír TV a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét is felhívta az ügyben, de Brenzovics László azt mondta: nincs tudomása ilyen visszaélésekről.

A helyettes államtitkár a Kossuth Rádió reggeli műsorában is beszélt a témáról: mint mondta, hogy ugyan „vannak próbálkozások”, de a rendőrség, „a belső elhárítás”, a nemzetbiztonsági szervek „komolyan rajta vannak a dolgon”. „Aki megtévedt, gyorsan le fog bukni” – fogalmazott Wetzel Tamás.

Elmondta, hogy az Index cikkében szereplő tízezerrel szemben az utóbbi három és fél évben orosz állampolgárként mintegy 2800-an kérték a magyar állampolgárságot. Minden ilyen kérelmet ugyanúgy vizsgálnak: dokumentummal kell igazolni a magyar felmenőket, és a magyar nyelvismeretet is szigorúan ellenőrzik. A 2800 kérelemből közül mostanáig 2400-2500 esetben ért véget az eljárás, a többi még folyamatban van. Az elbírált kérelmekből 1800-at utasítottak el, vagyis több mint 70 százalékos volt az elutasítási arány – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madarasi.abel
2014. szeptember 18. 15:42
Hogy a kedvenc áljobber érvvel éljek (sokat hallottam az utóbbi időkben a civilekkel kapcsolatban): Nem zörög a haraszt...
Wazze
2014. szeptember 18. 12:02
"„Aki megtévedt, gyorsan le fog bukni” – fogalmazott Wetzel Tamás." És elviszik a szomszédját...
Wazze
2014. szeptember 18. 12:01
"A magyar kormány nagyon csalódott emiatt" A tótok valószínű összeszarják magukat, hogy csalódtatok... Valószínű olyan vastagon szarnak a "sosem volt jobb" kétoldalú kapcsolatokra. Meg rátok is... Ennyi a "magyar" külpolitika. "Meglepődött", "csalódott"... Ennyit tudtok, szarháziak!
Sumi
2014. szeptember 18. 11:57
A ballib média igyekszik mindenhol a sz.rt keverni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!