Lázár János arról is beszélt, hogy a kormány – minden ellenkező híreszteléssel ellentétben – nem az alapján fog dönteni egy-egy településnek nyújtott fejlesztési forrásokról, hogy milyen pártállású az adott városvezetés. Azt fogják mérlegelni, hogy az adott polgármester és képviselő-testület a helyi vállalkozókkal együttműködve milyen gazdaságfejlesztési programot készített – jelentette ki.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, az elmúlt években elért eredmények – közöttük az államháztartás rendbetétele, a foglalkoztatási helyzet javítása, az infláció csökkentése – megfelelő „elrugaszkodási pontot” teremtettek ahhoz, hogy a magyar gazdaság tartós növekedési pályára álljon.
A politikus rámutatott, a hitelezést újra kell indítani Magyarországon. A kereskedelmi bankok – elsősorban a külföldi tulajdonban lévő pénzintézetek – nem hajlandók a kis- és középvállalkozói szektorral foglalkozni. Az állami lépések pedig hosszú távon nem képesek kiváltani a kereskedelmi banki tevékenységet. Ezért kiemelt cél, hogy a bankrendszer 50 százaléka vagy hazai tulajdonban kerüljön, vagy legalább a döntéshozatal helyszíne Magyarország legyen.