Elkötelezett a kormány az EU-tagság mellett

2014. augusztus 27. 16:31

A Fidesz-kormány elkötelezett az európai uniós tagság mellett, viszont a Gyurcsány-Bajnai-kormányok behódoltak az Európai Uniónak – reagált a kormánypárt sajtóirodája a Demokratikus Koalíció (DK) alelnökének szerdai nyilatkozatára.

2014. augusztus 27. 16:31

Niedermüller Péter az MTI-nek arról beszélt, pártja szerint Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya Magyarországnak az Európai Unióból való kilépését, eltávolodását készíti elő.

A Fidesz sajtóirodája erre reagálva közleményt juttatott el az MTI-hez, úgy fogalmazva, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormányok behódoltak az Európai Uniónak, és nem egyszer „hátba támadták saját hazájukat”.

A Fidesz-kormány ezzel szemben egyenrangú partnerségre törekszik, és kiáll a magyar nemzeti érdekek mellett – írták, kiemelve, hogy „a jövőben is meg fogjuk védeni a rezsicsökkentést, a magyar földet és az európai uniós támogatásokat, de elkötelezettek vagyunk Magyarország uniós tagsága és az uniós normák mellett”. A Fidesz szerint Magyarország számára nincs más ésszerű választási lehetőség, a kilépés beláthatatlan gazdasági következményeknek és munkanélküliségnek tenné ki az országot.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A helység galagonya
2014. augusztus 28. 15:28
Ha a partnerségünk abban áll, hogy minden EU-s országgal összeveszünk, akkor Orbán kurvajól csinálja.
Felebarát
2014. augusztus 28. 15:27
http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/ukran-valsag_magyarorszag_az_oroszok_oldalan.585861.html lol :D
Tintamin
2014. augusztus 27. 23:45
"a jövőben is meg fogjuk védeni a rezsicsökkentést, a magyar földet és az európai uniós támogatásokat" Megvédjük az európai úniós támogatásokat???? Mint igaz magyar értéket, nagy magyar teljesítményt? Mi ez a baromság? Egyenrangú partnerek meg akkor leszünk, ha az általunk (==fidesz) megvédendő úniós támogatások nem mennének egyből a "haverok" zsebébe. Kevesebbet hazudnánk, meg a főnök nem szarná le az országot azért, hogy meggazdagodjanak a cimborái.
Ozric Tentacles
2014. augusztus 27. 20:14
A kormány ne csak szavakkal, hanem tettekkel is mutassa, hogy valóban elkötelezett a Uniós tagság mellett. Az nem tartható fenn, hogy az Uniós támogatásokért nyújtjuk a markunkat, ugyanakkor a demokratikus intézmények lebontásával gyakorlatilag folyamatosan szégyenpadra kényszerülünk. A terjeszkedő orosz birodalommal szemben megfelelő távolságtartás indokolt, mert szavahihetőségünk forog kockán. Vidámabb jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!