A tárcavezető kifejtette, hogy az integrációnak köszönhetően a személyszállítási közszolgáltatások hatékonysága érezhetően nőtt, a MÁV adósságállománya jelentősen csökkent. A kormány célja az elkövetkezendő években továbbra is az, hogy az állami forrásokat még hatékonyabban hasznosító, felelősen gazdálkodó, „ütőképes” szervezetet építsen tovább – ismertette Seszták Miklós, hozzátéve, hogy ennek a törekvésnek mostanra is számos kézzelfogható eredménye van, hiszen évről évre egyre többen választják utazásukhoz a vasutat. A miniszter szerint ezt a tendenciát tovább kell erősíteni, a másik kihívást pedig a vasúti pályák és a járműpark korszerűsítése jelenti. A kormány számára az egyik legfontosabb feladat a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése, amely reményei szerint még ebben a ciklusban megvalósul – jelezte.
Seszták Miklós szólt arról is: kiemelt feladatnak tekinti, hogy lendületet adjanak a nagy múltú hazai vasúti járműgyártásnak, amely a világszínvonalú magyar mérnöki tudásra alapozva új munkahelyek megteremtéséhez és a beszállítók aktivizálásához járulhat hozzá. A tárcavezető a vasutasnap alkalmából a rendezvényen átadta a miniszteri elismerő okleveleket.
Dávid Ilona ünnepi beszédében kiemelte: 2013-ban 1 millió 173 ezer 845 vonat közlekedett a MÁV hálózatán, és a belföldi utasok – akik 7,2 milliárd kilométert tettek meg a vonatokkal – száma megközelítette a 140 milliót. Ezek mögött a számok mögött sok ezer elhivatott vasutas kolléga áll, akik munkájukkal, szaktudásukkal nap mint nap lehetővé teszik a közlekedést - mondta az elnök-vezérigazgató. Az üzleti eredményekről szólva kifejtette: az utóbbi két évben jelentősen csökkent az adósságállomány, míg a csoportszintű bevétel és eredmény több milliárd forinttal nőtt 2013-ban. „Ez az a növekedés, amelyre évek óta vártunk”, és amely lehetővé teszi, hogy sok területen valódi előrelépés, fejlesztés valósuljon meg – mondta Dávid Ilona.