Ki kell adni, kivel utazott Lázár

2014. július 03. 15:21

Pont kerülhet Lázár János rejtélyes utazásainak ügyére: a bíróság ítélete szerint a Miniszterelnökségnek részletes tájékoztatást kell adnia a Miniszterelnökséget vezető miniszter korábbi utazásairól – írja a 444.

2014. július 03. 15:21

Még az Origo kezdett el foglalkozni Lázár János külföldi útjaival, melyekkel kapcsolatban a Miniszterelnökség nem akarta elárulni a portálnak, hogy miért és kivel utazott Londonba és Svájcba a Miniszterelnökséget akkor még államtitkárként vezető Lázár – írja a 444. A bíróság döntése alapján a Miniszterelnökségnek ki kell adnia ezeket az adatokat Pethő András, az üggyel foglalkozó ex-origós újságíró számára.

Pethő és több kollégája Sáling Gergő főszerkesztő távozása után mondott fel a lapnál. Sáling a Lázárral foglalkozó cikkek megjelenése után gyanús körülmények között közös megegyezéssel távozott a laptól. Lázár korábban inkább befizette a szállásköltségként elszámolt kétmillió forintot, minthogy elárulja, kivel utazott. Most útitársai személye mellett a szállásköltség részletes elszámolását és az utazás célját is ki kell adnia a Miniszterelnökségnek.

 

Összesen 217 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Eltünt
2014. július 04. 08:08
Először gyf meséljen az indonéziai utjáról miért ment ki,mennyi pénzt vitt ki,bajnai is számoljon be a titkos Bildenberg titkos útjáról,simon is elmondhatná kié a dugi pénz,...majd ezek után mondja el Lázár János az utja célját ,,,még a szocik titkos uton tárgyalnak külföldön a magyar nép sorsáról titokban ,,nem hajlandók elmondani ,,,addig Lázár se köteles a csámcsogó mszpdk ballib orrára kötni semmit..
Eltünt
2014. július 04. 08:02
Zsebesek jaj de siratják a gyf bajnai 8 nyomorúságos éveit.Érdekes mind itt a magyar nép ellenségeként elvenné a megélhetést ,nem koldusok tovább utazgatnak drága kocsikon jut internetre ,,
Zsoca
2014. július 04. 07:58
Aki nem tudja türtőztetni magát, vagy kiverni magának, amikor a felesége nincs vele az annyit is ér.
Eltünt
2014. július 04. 07:57
Gyf bajnai külföldön szövögetik hatalmi törekvésük terveit ,magyar nép előtt titkolóznak ,az lehet mondani puccsra készülnek külföldi háttér támogatással( 500 millió),és ebből mennyi magyar éhező gyereknek jutna ennivaló asztaluk ,mert ugye csácsogó ballib mindig az éhezéssel butítják a népet.De nem látni éhező mezitlábas rongyos kukázó gyerekeket ,mert Fidesz kormány nem veszi el a családi pótlékot gyest gyedet a bérek nyugdijak 20%-t mint ahogyan gyf bajnai kormány elvette.Érdekes az mszp bagázs mindig ellenzékbe tudná mit kéne tenni ,de a 8 éves rabló kormányzása alatt miért vette a nép megélhetését .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!