Heisler felfüggesztené Schwezoff Dávidot, mert zsarolható

2014. július 10. 11:38

Kockázatot jelent a Budapesti Zsidó Hitközségnek új ügyvezető igazgatója, Schwezoff Dávid ezért fel kéne függeszteni – a NOL szerint ezt írta levélben Heisler András, a Mazsihisz elnöke küldött Tordai Péternek, a BZSH vezetőjének. Schwezoff korábban katolikus kántorként és transzvesztita előadóművészként is tevékenykedett.

2014. július 10. 11:38

Heisler András levele szerint Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség új ügyvezető igazgatója kockázatot jelent a szervezet számára, ezért fel kellene függeszteni – írja a NOL. A Tudózsidó.com írta meg, hogy a tisztázatlan körülmények között távozó Zoltai Gusztáv helyére megválasztott Schwezoff korábban katolikus kántorként, valamint transzvesztita előadóművészként tevékenykedett. Tordai Péter, a BZSH vezetője a NOL-nak azt mondta: nem voltak minden információ birtokában a választás előtt.

Heisler levelében azt javasolta Tordainak, hogy hívja össze az elöljáróságot, függesszék fel Schwezoffot és tartsanak rendkívüli közgyűlést. Szerinte az új ügyvezető múltja miatt zsarolható, ezért kockázatot jelent a közösségnek. Schwezoff nem kívánta kommentálni a történteket.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2014. július 10. 21:28
Felmentette a csempészettel, adócsalással és közokirat-hamisítással vádolt Kovács Mihályt, az Agrobank egykori elnökét és két vádlott-társát a Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton kihirdetett elsőfokú ítéletében. A vádlottak az ügyészség szerint 1989 és 94 között több tonna nemesfém passzív bérmunkában történő elvámoltatásával több tízmilliós kárt okoztak az államnak, a bíróság azonban kimondta, hogy nem történt bűncselekmény. A bíró megjegyezte: ha esetleg helytelenül foglaltak volna állást a csempészet és az adócsalás kérdésében, úgy a társadalmi veszélyesség hiánya miatt kellene felmenteni a vádlottakat. A szombati ítélet szóbeli indoklásakor a bíróság igen kemény kritikával illette a bűnüldöző hatóságokat. Az ügyész ugyanakkor az ítélet megalapozatlansága miatt fellebbezett, és a bűnösség kimondását kérte. Sérelmezte, hogy a bíróság elutasította korábbi bizonyítási indítványát, mi több, eljárási szabályt is sértett, amikor a per anyagává nem tett bizonyítékokat használt fel. Így a PKKB szombati ítélete nem emelkedhetett jogerőre, a büntetőper másodfokon a Fővárosi Bíróságon folytatódik. Az ügyben hét éve kezdődött el a nyomozás. Két éve Dávid Ibolya igazságügyi miniszter arra hivatkozva, hogy az eset "a társadalom szempontjából kiemelkedő fontosságú" és indokolatlanul elhúzódik, soron kívüli tárgyalást kezdeményezett, melyet az Országos Igazságszolgáltatási Tanács el is rendelt. Az Agrobank-ügyben - melytől a nyomozás során el lett különítve a jelen eljárás, és amelyre a vádirat tényállásában is hivatkozott az ügyészség - első fokon felmentő ítéletet hozott a Fővárosi Bíróság. A Legfelsőbb Bíróság azonban 1998. április 30-án jogerősen kimondta, hogy Kunos Péter vezérigazgató és Kovács Mihály elnök bűnös több rendbeli vesztegetés bűntettében. Kunost két év végrehajtandó szabadságvesztéssel, illetve másfél millió forint pénzbüntetéssel, Kovácsot pedig másfél év felfüggesztett szabadságvesztéssel, illetve kétmillió forint pénzbüntetéssel sújtották. Kunos Péter kegyelmi kérvényét Göncz Árpád akkori köztársasági elnök aláírta, ám Dávid Ibolya igazságügy miniszter nem ellenjegyezte, így a volt bankvezetőnek le kellett töltenie szabadságvesztés-büntetését. (MTI)
Ángyán Páván
2014. július 10. 21:23
Ez a Mazsihisz egy állatorvosi ló. "Agrobank-ügy. A Kunos Péter, rendszerváltás előtt volt pénzügyminisztériumi államtitkár által vezetett pénzintézet 6 milliárd forintot meghaladó mínusszal vált fizetésképtelenné 1994 őszén. A nyilvánosság számára a történet azzal kezdődött, hogy 1994 novemberében a rendőrség letartóztatta Kunost, a bank vezérigazgatóját, valamint Kovács Mihály elnököt. Korrupcióval és a bank tőkéjének fiktív felemelésével vádolták a két bankvezért, akik közül – az első fokú bírósági ítéletben szereplő felmentés után másodfokon, tehát jogerősen – Kunos két év letöltendő börtönbüntetést és 1,6 millió forintos pénzbüntetést kapott (valamint eltiltották a közügyektől négy évre), míg Kovács Mihályt egy év hat hónap börtönre és 2 millió forint pénzbüntetésre ítélték. Az Agrobank végül – a Mezőbankkal együtt – az Erste tulajdonába került index Ez nem zsarolható?
Akitlosz
2014. július 10. 18:48
Buzsihisz
Viator
2014. július 10. 16:28
A zsidóknak nem kell az, amit nekünk le akarnak nyomni a torkunkon. Próbálná csak egy nem héber kézben lévő szervezet kirúgni valamelyik vezetőjét, akiről kiderül, hogy fartúró. Másnap az összes újlipóciai jog- és buzeránsvédő zsidó telerikoltozná a nyugat sajtót a Magyarországon a tomboló homofóbiáról és nácifasiszta terrorról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!