Orbán móresre tanította Von der Leyent: megmutatta neki, mire képesek a magyarok (VIDEÓ)

„A szuvereintás jobb üzlet” – jelentette ki a Nézőpont Intézet vezetője.

A kecskeméti közgyűlés csütörtöki ülésén napirend előtt Király József, az MSZP városi és megyei elnöke, frakcióvezetője tiltakozott, hogy láthatóvá tették a városháza dísztermének renoválásakor előkerült, 1944-ben készült falfestményt, amely Horthy Miklós kormányzó 1920-as látogatását örökíti meg. A politikus a freskó eltávolítását, lefestését kérte.
A közelmúltban fedezték fel a Horthy Miklós 1920 februárjában tett látogatását megörökítő, 1944-ben készült falfestményt a Kecskeméti Városháza dísztermében, a terem festményeinek tisztítása és javítása közben. Határ Mária jegyző elmondta, hogy a 69 millió forintba kerülő felújításkor előkerült, ornamentikus díszítéssel elfedett Horthy-képet letakarták, de csoportos látogatások idején megtekinthető.