Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy az új kormány megalakulásával posztjukról távozó miniszterek, államtitkárok végkielégítését kisebb mértékű különadó terheli - mondta Szanyi Tibor, a párt európai parlamenti képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Közölte, azt javasolják, hogy a 98 százalékos különadó 75 százalékra való csökkentéséből adódó különbözetet „a bukott fideszes és KDNP-s politikusok” ajánlják fel a gyermekéhezés enyhítésére, rengeteg olyan alapítvány van, amelyen keresztül ezt megtehetik. Véleménye szerint ezzel a volt kormánytagok, ha nem is teljes mértékben, „de némileg talán jóvá tehetnének valamennyit abból a kárból, amit működésük során okoztak”.
Emlékeztetett arra, hogy sajtóhírek szerint 57 millió forintot kapott az a 22 politikus, aki már nem tagja az Orbán-kormánynak. Nekik - folytatta - már nem 98, hanem 75 százalékos különadót kell fizetniük, mert a Fidesz év elején „titokban” csökkentette az adókulcsot.