„Nem adom!” – Magyar Péter látványosan nem érti, hogy egyesek miért vennék el tőle a telefonját

A Tisza Párt vezetője nem tud leállni, ha közösségi médiáról van szó, pedig már az elemzők szerint is „lassítania” kellene.

A Magyar Narancs és T-csoport egykori nagymenője operatív igazgató volt. Állítólag nem fogyott el a pénz a vs-ből. Itt az első lelépő a 444 alapító csapatából. Izzik az átigazolási piac!
„Bréking: közös megegyezéssel távozott Pohly Ferenc a Matolcsy György unokatesója és Száraz István tulajdonában lévő híroldaltól, de a Cink úgy tudja, hogy nem a süllyedő hajóról menekült. Sőt, információim szerint nem is ő akart menni, bár ezt nem tudtam megerősíttetni vele. Kerényi György főszerkesztő tudtommal marad, Pohlyval állítólag nem jött ki jól Száraz, az egyik tulajdonos. Jó lenne, ha a főtulaj, a milliárdos Szemerey Tamás, Matolcsy György unokatesója szólt volna be neki minduntalan, de mégsem ez a helyzet, ő ugyanis állítóag nem folyik bele a napi munkába.”