Megvédené az akácot a Fidesz

2014. május 02. 11:19

Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő szerint meg kell akadályozni, hogy az Európai Bizottság elrendelje az akác visszaszorítását, netán kiirtását. Ennek érdekében a Fidesz hungarikummá minősítené az akácot és az akácmézet, és módosítaná a magyar erdőtörvényt is, amely eddig veszélyes, idegenhonos fajtaként határozta meg az akácot.

2014. május 02. 11:19

Az akác és az akácméz hungarikummá minősítésével és az erdőtörvény módosításával is védené a magyar akácot a Fidesz-KDNP – közölte Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, meg kell akadályozni, hogy az Európai Bizottság elrendelje az erdészetekben és a faiparban dolgozóknak, valamint a méhészeknek is munkát adó magyar akác visszaszorítását vagy kiirtását.

Glattfelder Béla azt mondta, akár már május közepén bekerülhet a hungarikumok közé az akác és az akácméz, ami azért fontos, mert e helyi védelmet az Európai Bizottságnak figyelembe kell vennie az úgynevezett idegenhonos özönfajok listájának összeállításakor. Emellett módosítani kell a 2009-es erdőtörvényt, mert nem lehet úgy küzdeni uniós szinten a magyar akácért, hogy közben a magyar jogszabály azt egy veszélyes, idegenhonos fajtaként határozza meg – tette hozzá.

Összesen 291 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2014. május 03. 16:52
Ezek az "irányelvek" az Unióban két-három év előkészítés után, több egymást követő szinten történő tárgyalást követően születnek. Kíváncsi lennék arra, hogy a legalacsonyabb un. "szakértői szinten" (komitológiai bizottságok) a meghatalmazott magyar képviselő mennyire hatékonyan fejtette ki a hazai helyzetet és mennyire gyűjtött szövetségeseket. Szerintem hatásos érveink vannak és kellő ügyességgel a felsorolást tartalmazó mellékletből simán ki lehetett volna venni az akácot.
Akitlosz
2014. május 02. 23:43
Az EU inkább az Európában nem őshonos Valentin nap és Helloween kiirtásával foglalkozzon! De nem őshonos Európában a Mcdonalds sem. Agresszív, invazív fajok ezek mind, amelyek károsak az európai kultúrára és gazdaságra.
Akitlosz
2014. május 02. 23:07
Helyes. Az akác jó. Az akác finom. Az akár értékes faanyag. Az akác szükséges a kiszáradt Alföldön, mivel az őshonos fafajok egy része a víz eltüntetése miatt már nem élnek meg, csak az ártereken. Ha pedig nem lennének akácerdők, akkor még inkább elsivatagosodna a táj.
realista
2014. május 02. 21:06
Érdekes módon csak nálunk hivatkoznak folyton az EU szabványokra, meg döntésekre, a szomszédos Ausztria nem foglalkozik velük, ők mennek a maguk feje szerint. Nálunk is csak azért kerül mindig napirendre a téma, hogy legyen miért, vagy mi ellen harcolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!