Földrengés vagy érdektelenség? – Mik a tanulságai az EP-választásnak?

A Magyar Külügyi Intézet gellérthegyi székházában az európai nagyhatalmak és egyes kisebb országok választásai eredményeit elemezték az MKI munkatársai. Mind a 28 EU-tagállamra persze nem lehetett kitérni a csütörtök délelőtti rendezvényben, de a legfontosabb folyamatokat így is össze tudták foglalni az előadók.

 

Felütésként rögtön öt EP-választáshoz kapcsolódó felvetéssel és azokra adott válaszokkal nyitott Kiss J. László. „Az EP-választás az uniós válság politikai költségeit jeleníti meg?” – tette fel a kérdést. Kiss szerint igaz, hogy előretörtek az EU-szkeptikus vagy EU-ellenes erők, de azért nem olyan nagy mértékben, mint amitől oly sokan rettegtek: a 751 fős EP-ben mostantól mintegy 80-90 képviselőt lehet közéjük számítani. Kérdés, hogy a politikai szélek erősödése hogyan hat a középerőkre: az EP mérsékelt jobb- és baloldali pártjai kvázi nagykoalícióként az eddiginél erősebben is együttműködhetnek, és közöttük az EP liberális frakciója lehet a mérleg nyelve. Az EP-ben való frakcióalakításhoz hét országból összesen minimum 25 képviselőt kell összegyűjteni. Kérdés, hogy az EU-szkeptikusok vagy az egyes országok különböző radikális jobboldali erői mennyire tudnak majd összefogni – ha egyáltalán képesek lesznek rá, hiszen itt jelentős kompatibilitási problémák léteznek. Az EP-választás kapcsán vajon erősödött vagy gyengült az EU? Kétségtelen, hogy egyes európai nagyhatalmak – Franciaország és Nagy-Britannia – gyengültek, hiszen náluk radikális jobboldali vagy radikálisan EU-ellenes erők futottak be az első helyen. Hogyan alakulhat így az EU jövőbeli stratégiája? Lesz-e így több vagy mélyebb Európa? Lehet, hogy inkább a hatékonyabb kormányközi együttműködés, az állam- és kormányfőkből Európai Tanács szerepe erősödhet a jövőben, miközben egyszerre futhatnak majd integrációs (például pénzügyi) és dezintegrációs (Nagy-Britannia esete) folyamatok is.

 

Vajon tényleg másodrangú az EP-választás az egyes tagállamok választói számára? Kiss J. László szerint nem, hiszen a mostani választást a közös európai válságkezelés témái és az arra született kritikák uralták, így erősödik a választás valódi európai jellege a választók szemében. Az EP-választás utáni napokban pedig látszik, hogy a Bizottság leendő új elnökének kiválasztása és megválasztása is egy forró vitatéma lesz: mennyire lesz végül beleszólása az Európai Parlamentnek a jelölt kiválasztásába, és mennyi szerepe lesz ebben az állam- és kormányfők tanácskozásainak. S hogy az idei EP-választás közelebb vitt-e minket annak megértésében, mi is valójában az Európai Unió? Kiss J. László szerint az EU továbbra sem állam, nem is nemzet, nem is társadalmi valóság: az EU egy mesterséges szerkezet. Ez a szerkezet ugyanakkor túl komplex ahhoz, hogy egy uralkodó narratíva magyarázza azt. Egyesek szerint az EU a béke övezete, mások szerint az Unió a globalizáció világában a közös fellépés és védelem támasza. Kiss J. szerint a további integráció vs nemzetállamok erősítése között valójában nincs is ellentét: az EU szervezete az elmúlt évtizedekben hozzájárult az egyes nemzetek, tagállamok megerősödéséhez, sőt, jólétéhez is. 

 

Kiss J. László felvetései után az egyes tagállamokról folyt tovább a diskurzus. Fejérdy Gergely Franciaországot vizsgálta, ahol az egyik legnagyobb politikai földrengés történt: Le Penék Nemzeti Frontja lett az első helyezett, megverve a mérsékelt jobboldali UMP-t és a megroppant szocialistákat is. Ez Fejérdy Gergely szerint óriási presztízsveszteség Franciaország számára a nemzetközi porondon, mind európai, mind világpolitikai szinten. Mindez Németország további politikai erősödéséhez vezethet az uniós ügyekben, hiszen az EU erőközpontját adó Párizs-Berlin tengely francia fele erősen megroppant. De mi áll a Nemzeti Front sikere mögött? Egyrészt a bevándorlás egyre jelentősebb problémája, amiről sokáig csak Le Penék mertek beszélni; másrészt az a tény, hogy a párt szavazói között rengeteg a fiatal, akiket csak a Nemzeti Front tud megszólítani. A radikális párt a nemzeti határok újbóli megerősítésével és az eurózónából való kilépéssel kampányol. 2012-ben még a szocialista Francois Hollande tudta megnyerni az elnökválasztást, de két év alatt a franciák kiábrándultak belőle és pártjából, népszerűsége a mélyben van. Fejérdy szerint Hollande nem fog lemondani, de a francia hagyományoknak megfelelően valószínűleg világpolitikai babérokra szeretne majd törni, hogy újra népszerűséget szerezzen. Azt már be is jelentették, hogy pár hét múlva, az 1944-es normandiai partraszállás 70. évfordulójára tervezett nagy nemzetközi csúcstalálkozón Hollande fogadni fogja Vlagyimir Putyin orosz elnököt – az első nyugati nagyhatalmi vezetőként az elmúlt hónapok nyugati-orosz konfliktusa után. „Hollande-nak van további három éve a következő elnökválasztásig, tovább fog küzdeni” – zárta szavait Fejérdy.

 

A hasonlóan földrengésszerű brit EP-választási eredményről beszélt Gálik Zoltán. Nagy-Britanniában az utóbbi hónapokban már sejtett esemény bekövetkezett: a mélyen EU-szkeptikus UKIP nyerte az EP-választásokat. A közismert és kiváló szónok Nigel Farage UKIP-vezér most még nagyobb lendülettel kritizálhatja az Európai Uniót. Egy évszázada nem történt olyan Nagy-Britanniában, hogy nem a Konzervatív Párt vagy a Munkáspárt végzett első helyen egy brit választáson. A UKIP maga mögé utasította mind az ellenzéki Munkáspártot, mind a kormánykoalíció két pártját, a torykat és a liberális demokratákat is. A konzervatívok az ezredforduló környékén, Blair idején visszaszorultak, majd David Cameronnal 2010-ben félsikeres győzelmet arattak, de most a UKIP viszi el a témáikat – miközben ők maguk megosztottak számos kérdésben, köztük az EU és Nagy-Britannia viszonyának kérdésében is. A kisebbik koalíciós partner liberálisok is gyengén szerepeltek az EP-választáson. Gálik szerint Nagy-Britannia egyértelműen távolodik az Európai Uniótól, annak új válságkezelő mechanizmusaitól. Az viszont, hogy a 2015-ben várható brit parlamenti választáson mi lesz, még kérdéses: egyes feltevések szerint az is lehet, hogy a most első helyen befutó UKIP – többek között az egyéni körzeteken alapuló brit választási rendszer miatt – akár be se tud majd kerülni a londoni parlamentbe.

 

A visegrádi országokról, Szlovákiáról, Csehországról és Lengyelországról Hamberger Judit beszélt. A közismerten EU-szkeptikus csehek ezúttal azt híresztelték magukról, hogy ezen az EP-választáson túlléptek a Klaus-féle szkepticizmuson, és nem küldtek EU-kritikusokat az EP-be. Ez nem mondható igaznak, hiszen a jó öreg cseh kommunisták ott vannak újra az Európai Parlamentben. Csehországban most a szocdemek és Andrej Babis vállalkozó pártjának koalíciója irányítja az országot – Babis az európai liberálisok felé érdeklődik. A jobboldalon pedig Schwarzenberg herceg pro-EU TOP09 pártja végzett az első helyen. A csehek ugyanakkor a szlovákokhoz hasonlóan rendkívül alacsony számban vettek részt az EP-választáson. Az európai sereghajtó Szlovákia lett a maga 13 százalékával – északi szomszédunknál továbbra is igaz, hogy a Fico-féle szocdem Smer óriásával a jobboldali és liberális pártok törpéi próbálnak megküzdeni, továbbra is kevés sikerrel. Lengyelországban viszont a baloldal az, amelyik továbbra is jelentéktelen, míg a hatalomért valójában két jobboldali párt, a liberálisabb színezetű Polgári Platform és a Kaczynski-féle, populistább Jog és Igazságosság (PiS) küzd egymással. Alig egy százalékos előnnyel végül a kormányzó Polgári Platform ért be a PiS előtt az EP-választáson az első helyre. 

 

Délnyugati uniós szomszédainkról, Horvátországról és Szlovéniáról Szilágyi Imre mondott pár szót: míg Szlovénia sokáig posztkommunista mintaországnak számított, s Horvátország is relatíve sikeresen vette az elmúlt évek akadályait, míg mostanra beért az Európai Unióba, a két ország belpolitikája jelenleg a „totális káosz, teljes szétesés” irányába tart – mondta Szilágyi Imre. Mindkét országban baloldali-liberális kormányok vannak hatalmon, de az elmúlt évekbeli válságkezelésükkel teljesen szembekerültek a választókkal, ráadásul korrupciós ügyek is borzolják a kedélyeket. A pártrendszer mindkét szomszédunknál szétesőben van: Szlovéniában előrehozott választásra fog sor kerülni, míg Horvátországban épp ezekben a napokban bomolhat fel a kormány. 

 

Az európai politikai forrongásban a stabilitás szigete a vezető uniós állam, Németország - a német EP-tanulságokról beszélt zárszavában Kiss J. László. A németek amúgy is minden területen kedvelik és igénylik a stabilitást, és Németország az utóbbi években mind gazdaságilag, mind politikailag jól is teljesített. Ősz óta egy a parlamentben nyolcvan százalékot kitevő kereszténydemokrata-szocdem nagykoalíció irányítja az országot, a gazdasági helyzet biztató. Az EP-választáson a hagyományos nagy pártok a várakozásoknak megfelelően szerepeltek: nyert a CDU, második az SPD, bent vannak a Zöldek, a szélsőbaloldaliak is. Viszont mivel a német Alkotmánybíróság nemrég eltörölte az EP-választás bejutási küszöbét, a közel száz német EP-képviselői szék egyikét akár 1 százalék alatti eredménnyel is meg lehetett szerezni. Így bejutott az EP-be egy szélsőjobbos neonáci, egy állatvédő és a Partei (vagyis Párt) nevű viccpárt is. A politikai bulváron túl azonban komolyabb feladvány az AfD ügye: az Alternatíva Németországért párt keményen, de szigorúan szakszerűen EU- és eurokritikus: a közgazdászokból, üzletemberekből, egyetemi professzorokból álló pártvezetés megkérdőjelezi az európai integráció eddigi irányát és állapotát, amivel tabukat döntöget Németországban. A választók viszont díjazták álláspontjukat: 7 százalékot értek el az EP-választáson. Az akár német toryknak is nevezhető AfD a német politika hosszú távú szereplőjévé válhat – addig is a minden eddiginél sokszínűbb európai cirkuszban mutathatja meg, mire képes.