Új ellenállás a semmiből

„Ahhoz azonban, hogy ezek hosszú távon sikeresnek bizonyuljanak, számos tényező szükséges: például az adott országban elfogadott legyen a protestkultúra. Magyarország ennek híján van, bár az utóbbi években jelentős változások álltak be az elfogadás irányában. Nem árt, ha az adott társadalom egy szegmense rezonál az adott ügyre, és mindennek hátterében általában is (jelentős) elégedetlenség van a politikai osztállyal szemben. Elvileg utóbbi itthon is fennáll, de a sikerhez hozzátartozik az is, hogy az adott szervezet képes legyen hatékonyan, mediálisan s legfőképpen tartósan megjeleníteni magát és az ügyet. Ez már gondot szokott okozni. Blogköztársaságban erősnek lenni nem ugyanazt jelenti, mint a Blikkben vagy az MTV Híradóban (vagy legalábbis abban, ami ezen a néven fut évek óta a helyén). Végül a már említett politikai inaktivitás és apátia szintén blokkolhatja a politikai innovációt. Ebben hazánkban szintén nincs hiány.

Magyarországon az utóbbi években az egyes botrányos ügyek (például a NAV-botrány, röghöz kötés, Paks 2) nem eredményeztek pártosodást, legfeljebb mozgalmiságot (Hallgatói Hálózat, Paks elleni tüntetők hálózata). Ennek oka egyrészt az érintettek forráshiánya, másrészt a nagyfokú antipolitikai attitűd, harmadrészt az, hogy a pártok eleve megszállják ezeket a témákat, és egy idő után elmosódik a határ a kívülállónak a civilek (azaz potenciális pre-pártok) és a pártok között. Ilyenkor (néha tévesen, az adott ügy képviseletére nézve hibásan) a civilek bedobják a törülközőt, kiszállnak.

Jelenleg az a helyzet áll fenn, hogy a magyar politikai osztály megújítását nem kapják ingyen a közügyekért aggódók. A kívülről érkezőknek a fentiekkel kell megbirkózniuk, a bent lévők pedig újra a régi dilemma elé kerültek: rendszer- vagy kormányellenzék.”