Mesterházy Attila, az MSZP elnöke arról beszélt újságíróknak, hogy a pénteken folytatódó megbeszélésen jelentős véleménykülönbség volt a bizottsági struktúra kialakításáról és arról, hogy milyen szakpolitikai területekkel kell foglalkoznia a testületeknek. Mesterházy Attila azt mondta, pártja hiányolta, hogy a foglalkoztatáspolitika nem jelenik meg önálló bizottságként. Fontos lenne, ha a bizottságok az önkormányzati ügyekkel, a fejlesztéspolitikával, a közlekedéspolitikával, az ifjúságpolitikával, az idősüggyel és az energetikával is foglalkoznának – tette hozzá, megjegyezve, hogy ez nem minden esetben jelentené önálló bizottság létrehozását.
Elégedetlen a Jobbik is. A párt szerint a kormánypártok által felkínált országgyűlési bizottsági struktúra elfogadhatatlan. Vona Gábor pártelnök a parlament alakuló ülését előkészítő szerdai egyeztetést követően azt nyilatkozta: az ülés menetrendjéről megegyeztek és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Jobbiknak egy alelnöke és két jegyzője lesz. Kifogásolta ugyanakkor, hogy a bizottsági struktúrában még a területek megnevezésében sem jelentek meg érdemben az önkormányzatok, a foglalkoztatáspolitika, az ifjúság, illetve az energetika. A Jobbik az ellenzéknek felkínált bizottsági elnöki tisztségek közül a nemzetbiztonsági bizottságéhoz ragaszkodni fog – rögzítette a pártelnök.