Megalakult az LMP frakciója

2014. április 29. 13:23

Schiffer András frakcióvezető elmondta: az LMP kemény és következetes, de konstruktív ellenzéki szerepre készül. Az LMP frakcióvezető-helyettese Szél Bernadett lesz.

2014. április 29. 13:23

Konstruktív ellenzéki szerepre készül a Lehet Más a Politika, amely kemény és következetes kontrollja kíván lenni a kétharmados kormányoldalnak – mondta el Schiffer András az LMP társelnöke kedden, Balatonalmádiban, miután megalakult az ellenzéki párt parlamenti frakciója

Schiffer András bejelentette, hogy az LMP-frakció vezetőjévé választották, emellett a „törvényalkotási szuperbizottság” tagja lesz. Helyettese Szél Bernadett lesz, akit a nemzetbiztonsági bizottság tagjának jelölnek. Sallai Róbert Benedeket jelölik a fenntartható fejlődés bizottság elnökének, Ikotity Istvánt pedig „a kulturálisnak nevezett oktatási bizottság” alelnökének. A frakció ötödik tagját, Schmuck Erzsébetet jelölik országgyűlési jegyzőnek, valamint a költségvetési bizottság alelnöki és az interparlamentáris unió magyar tagozata alelnöki posztjára. 

Schiffer András elmondta, hogy a kisebb parlament és a kisebb frakciólétszám másfajta szerepfelfogást kíván. „Nem szakpolitikusok, hanem generalisták leszünk, valamennyi LMP szempontból fontos témában valamennyien kompetensen meg tudunk majd szólalni” – fogalmazott. Jelezte, hogy már az első hetekben a Parlament elé akarják vinni a NAV-vizsgálóbizottság felállításának ügyét és az aktanyilvánossági törvényt. A Simon-ügy miatt a politikusokkal szemben rendszeres, törvényben szabályozott vagyonvizsgálat bevezetését kezdeményezik, és szorgalmazzák, hogy a versenytárs nélküli állami és önkormányzati cégek ne költhessenek reklámra.

A társelnök fontosnak nevezte az új földtörvény módosítását is, mert szeretnék megakadályozni, hogy „a narancsos oligarchák” kezére jusson a föld. A helyi földbizottságok megerősítését javasolják, a biogazdaságok felszámolása esetén pedig kötelezővé tennék „ilyen célokra állami földterület biztosítását”. Schiffer András szólt arról is, hogy Balatonalmádiban megtartotta utolsó ülését az eddigi LMP-frakció. Hozzátette: a Parlamentből távozó Vágó Gábor, Ertsey Katalin, Osztolykán Ágnes, Lengyel Szilvia és Mile Lajos munkájára továbbra is számít a párt.

Szél Bernadett azt mondta, hogy a foglalkoztatáspolitikát és az energiaügyet a kormányoldal háttérbe szeretné szorítani, de az LMP valós megoldásokat kínál ezekre a témákra, és „kemény fellépésekre készül, ha a többség részéről nem lesz fogadókészség”. 

Sallai Róbert Benedek közölte: a képviselők egyedül nem lennének képes mindenre megfelelő választ adni, a háttérben az egész párt a segítségükre lesz.

Schmuck Erzsébet közölte, hogy új képviselőként elsősorban a költségvetési, a gazdaságpolitikai területtel és uniós ügyekkel szeretne foglalkozni.

Ikotity István emlékeztetett rá, hogy 1990 óta mindig volt önálló oktatási bizottság, de most nem lesz. Jelezte: harcolni fognak azért, hogy az oktatás mindenképpen előtérben legyen az új Parlamentben is.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2014. április 30. 03:45
Ki lesz mostan a Zöld Pardon jogi képviselője?
bihari73
2014. április 29. 16:47
Mondjuk abból a szempontból jó ez az 5 fő hogy simán elférnek a kiskonyhában...
tango47
2014. április 29. 16:19
"Helyettese Szél Bernadett lesz..." Micsoda? Nem társ-frakcióvezető lesz Bernike? Micsoda diktatórikus vezetés! Nem elég, hogy antiszemita, még a nőket is elnyomja.
exlibris
2014. április 29. 15:33
SSS ! SOK SIKERT SCHIFFERÉK!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!