A paksi bővítést a külügyminiszter a gáztól való függés csökkentésének szükségességével magyarázta. Az orosz féllel történt megállapodást pedig azzal, hogy az erőművet a szovjetek építették, és „megvan, működik, ugyanaz a technológia”. Szerinte ez nem ugyanaz a kérdés, mint az orosztól gáztól való függés, hiszen az oroszok által felépített atomerőmű Magyarországé, ami nem mondható el a gázról. „A nagy kérdés az, hol lesz Oroszország helye a XXI. században. Európában. Meg vagyok arról győződve, hogy az oroszoknak szükségük van Európára és nekünk szükségünk van Oroszországra” – hangoztatta Martonyi.
A külügyminiszter szerint ugyanakkor Vlagyimir Putyin elnök „történelmi hibát követ el, amely sajnálatos a nemzete számára”, s amire „transzatlanti és európai egységgel”, valamint szankciókkal kell válaszolni. A külügyminiszter úgy vélte, hogy Putyin néhány hét alatt talán nyerhet valamit, „a Krímet, talán egy kicsit még többet”, de ennek ára „hosszú távon nagyon súlyos lesz”. „Oroszország érdeke a stratégiai együttműködés Európával” – szögezte le Martonyi. Az esetleges további szankciókat érintően azt is jelezte, hogy az orosz gáz Magyarország számára a gazdasági túlélést jelenti, ezért mindenképpen meg találni az eszközt ahhoz, hogy az ország továbbra is hozzájusson a gázhoz.