Romagyilkosságok: hivatalos személyt gyanúsítanak közokirat-hamisítással

2014. március 07. 13:51

A romagyilkosságokkal kapcsolatban indított katonai büntetőügy miatt indult nyomozással kapcsolatban gyanusított meg közokirat-hamisítással egy hivatalos személyt a Központi Nyomozó Főügyészség. A főügyészség további információkkal egyelőre nem szolgált.

2014. március 07. 13:51

Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) egy embert a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozathoz kapcsolódó katonai büntetőügy miatt indult nyomozásban – erősítette meg a Magyar Hírlap pénteki értesülését az MTI-nek Nagy Andrea, a főügyészség szóvivője. Hozzátette: a gyanúsítás február 10-én történt meg, a nyomozás határideje pedig április 16., amely azonban szükség esetén hosszabbítható. A szóvivő az ügyről további részleteket nem közölt, arra hivatkozva, hogy minősített ügyről van szó.

Az MTI tavaly augusztusban számolt be arról, hogy újabb büntetőeljárás indult a romagyilkosságokkal összefüggésben, és a katonai büntetőügyben a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz.

A főügyészség akkor azt közölte, hogy a romagyilkosságokhoz kapcsolódóan – de az alapügyet nem érintve – teljes körű iratvizsgálatot folytattak, és ennek eredményeként rendelték el augusztus 16-án ismeretlen tettes ellen a nyomozást.

A Katonai Főügyészség 2011 májusában arról tájékoztatott, hogy nem merült fel olyan adat, amelynek alapján vizsgálatot kellett volna indítaniuk a romagyilkosságokkal kapcsolatban. Az MTI akkor azért kérdezte a főügyészséget, mert a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat felderítésének titkosszolgálati hátterét vizsgáló parlamenti munkacsoport a gyanúsítottak elfogása után lefolytatott vizsgálatában, 2009-ben a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőinek személyi és politikai felelősségét is megállapította. A ténymegállapító jelentés rámutatott: az általuk feltárt hiányosságok, mulasztások, kötelezettségszegések miatt szükségesnek tartják, hogy ne csak a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, hanem a katonai főügyész is folytasson eljárást.

Az MTI ugyancsak még 2011-ben számolt be arról, hogy a támadássorozat másodrendű vádlottja, Kiss István még titkosszolgálati megfigyelés alatt állt, amikor a vád szerint testvérével és egy korábbi szkinhed társával a galgagyörki és a piricsei lakóházra támadott.

A Honvédelmi Minisztérium 2013. augusztus 13-án azt közölte, hogy a romagyilkosságok ügyében súlyos mulasztások voltak a Katonai Biztonsági Hivatalnál (KBH); a titkosszolgálati vezetők a KBH titkos kapcsolatát a negyedrendű vádlottal a honvédelmi tárca, a nyomozó hatóság és a parlament nemzetbiztonsági albizottsága előtt is eltitkolták.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2014. március 07. 15:00
Korunk gordiusi csomója. Vajon miféle nyakat kellene elvágni - vagy legalább kilátásba helyezni, - hogy az igazság kiderüljön?
pacal
2014. március 07. 14:36
az megvan, hogy 70 millát kapnak az érintett családok?
luga
2014. március 07. 14:05
Előbb-utóbb ez is kiderül. Csak a hülyék hitték, hogy valakik magánutálatból ennyi pénzt befektessenek cigány gyilkosságokba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!