Az MSZP elnöke, a városi sportcsarnokban, több mint kétezer ember előtt úgy fogalmazott: Orbán Viktort egy miniszterelnök-jelölti vitán szembesítené azzal, hogy amit ígért 2010-ben, abból semmi sem valósult meg. Éppen azért kellene egy ilyen vita, mert az a Magyarország, amelyről beszél, „nem létezik, a valódi sajtót pedig nem engedik hozzá (...), hát akkor kellene, hogy találkozzon egy olyan politikussal, aki végre szembesíti őt azzal, hogy Viktor, hazudsz” – mondta Mesterházy Attila.
Mesterházy szerint aki nem akar vitatkozni, aki kijelenti magáról, hogy neki nincs alternatívája, az királynak képzeli magát, nem miniszterelnöknek. Szólt arról is, hogy lenne mivel szembesíteni Orbán Viktort mind Miskolcon, mind Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mind pedig az országban: azokkal az ígéreteivel, amiket 2010-ben tett. Az ígéretekkel ellentétben nem indult újra a diósgyőri kohászat, nem jelent meg a legalább harminchárom befektető Miskolcon, és nemhogy munkahelyeket teremtettek volna, hanem még a meglévők is megszűntek, mondta Mesterházy Attila, aki szerint mindenütt, ahol járt az országban, arról számolnak be neki, hogy a legnagyobb gond a munkanélküliség.