Az ellenzéki párt vasárnap, az MTI-hez eljuttatott közleményében tudatta ezt. Közölték: az MSZP támogatja a magyar kormány minden olyan lépését, amely az európai szövetség, egyben a kárpátaljai magyarok biztonságának erősítését szolgálja, továbbá helyesnek tartja az operatív törzs létrehozását; egyúttal viszont kívánatosnak tartaná, hogy a „veszélyes helyzetre” való tekintettel az ellenzék szakpolitikusait, szakértőit is hívják meg az értékelő értekezletekre. „A legfontosabb azonban az, hogy a magyar miniszterelnök több heti hallgatás után végre bátran és egyértelműen foglaljon állást Ukrajna ügyében” – áll a közleményben, amely szerint egy orosz-ukrán háború, talán egy újabb hidegháború is fenyeget, a magyar miniszterelnök pedig hallgat.
Az MSZP ennek kapcsán felveti: vajon Orbán Viktor azért hallgat, mert lekötelezettje lett Putyinnak, és a paksi üzlet miatt nem szólalhat meg? Az ellenzéki párt szerint Magyarországnak az Európai Unió és a NATO tagjaként határozottan ki kell állnia az európai béke és Ukrajna területi egysége mellett. Ezzel összefüggésben pedig fel kellene függeszteni az Oroszországgal a paksi atomerő bővítéséről folyó tárgyalásokat és a helyzet tisztázódásáig be kellene fagyasztani a projektet.