Orbán Viktor a jövőbe lát? – öt helyzet, amikor senki sem értette a miniszterelnök motivációit, de utólag kiderült, igaza volt

Bár saját bevallása szerint nem mindig örül neki.

Szilágyi Péter felszólította a pártokat, hogy hozzák nyilvánosságra a kampányra fordított eddigi kiadásaikat. Az Együtt-PM szövetség politikusa azt is követelte a Fidesztől, hogy a kiadások között tüntesse fel a Civil Összefogás Fórum és a kormányhirdetések költségeit.
Hozzák nyilvánosságra a pártok a kampányra fordított eddigi kiadásaikat - szólított fel Szilágyi Péter, az Együtt-PM szövetség politikusa szerdán Budapesten, a Fidesztől azt is követelte, hogy a kiadások között tüntesse fel a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a kormányhirdetések költségeit. A független országgyűlési képviselő újságíróknak azt mondta, a kampányfinanszírozás átláthatóságát az egyik legfontosabb kérdésnek tartják, ezért a pártszövetség a március 14-ig kifizetett kampányösszegeket nyilvánosságra hozta a honlapján. Szilágyi Péter elmondta, kedden a Kúria törvényellenesnek találta, hogy „kormányhirdetésnek álcázott pártpropagandát folytattak bizonyos médiumokban”. Közölte, ugyanúgy törvényellenesnek és becsapónak tartják a CÖF hirdetéseit is.