Antirasszista díjat kapott Heller és Alföldi

2014. március 04. 14:05

Heller Ágnes filozófusnak és Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas színésznek, rendezőnek is odaítélték az idei Radnóti Miklós antirasszista díjat. Heller Ágnes, megköszönve a díjat, arról beszélt, hogy a rasszizmus gyűlölet, a gyűlöletbeszéd egy formája.

2014. március 04. 14:05

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnöksége által 2000-ben alapított díjat Heller Ágnesnek kedd délelőtt adták át Budapesten. Alföldi Róbertnek kedd este adják át az elismerést.

Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke emlékeztetett, hogy a díjat minden évben március 21-én, a rasszizmus elleni világnapon adják át, de Heller Ágnes és Alföldi Róbert az idei díjátadáskor nem lesz Magyarországon, ezért nekik korábban szerették volna átadni az elismerést. Kettejük mellett még tizennégyen kapnak idén Radnóti Miklós antirasszista díjat.

Vámos Tibor akadémikus, a MEASZ elnökségi tagja laudációjában azt mondta, hogy Heller Ágnes pályafutása, munkássága a szépre és jóra való törekvés, az esztétika és az etika gondolatrendszere mögé sorakozik.

Heller Ágnes, megköszönve a díjat, arról beszélt, hogy a rasszizmus gyűlölet, a gyűlöletbeszéd egy formája. A gyűlölet tárgya pedig „az idegen”, ami lehet egy idegen faj, nép vagy kisebbség, feltételezhetően minden rossznak az okozója. A gonoszok azok, akik másokat kirekesztenek – mondta Heller Ágnes. „Aki senkit nem rekeszt ki, azt ne nevezzük gonosznak még akkor se, ha nem szimpatizálunk vele.” Kijelentette, a kitüntetés arról szól, hogy „álljunk ellen a rasszista modellnek”.

A díj alapítói arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy változatlanul vannak olyan folyamatok a világban és Magyarországon, amelyeknek következménye az egyes embercsoportok kitaszítása lehet. Radnóti-díj adományozható a társadalmi élet különböző területén tevékenykedő bármely magánszemélynek, aki munkásságával, véleményformáló kiállásával fellép a rasszizmus, az antiszemitizmus, a kirekesztés bármely formája ellen.

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
historiker
2014. március 05. 13:38
Heller "nó ván váz sát" Ágnes is többszörös holomese hős.:)) http://www.atv.hu/videok/video-20140304-heller-agnes-eb
balbako_
2014. március 05. 06:33
Két ringyóerkölcsű szemét alak.
1120
2014. március 04. 21:24
"a díjat minden évben március 21-én, a rasszizmus elleni világnapon adják át" Tetszik ez a dátum... Ezen a napon vették át Kun Béláék a hatalmat Magyarországon az "überimpotens" Károlyitól... A kormányban (Népbiztosok Tanácsa) az egy szem "díszgójon" kívül (Garbai Sándor) kizárólag csak zsidók voltak. Ezek tények.
Peter8811
2014. március 04. 20:51
Farkasházinak is kellett volna adni hogy rendbe tudja hozatni a szárszói liberális klozetot, mert esett róla néhány szarszó!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!