Nagyon megbünteti Kövér az LMP-s képviselőket

2014. február 06. 12:32

Képviselői díjuk harmadát veszi el Kövér László a paksi bővítés ellen szirénázós-táblás performansszal tiltakozó Erstey Katalintól, Lengyel Szilviától, Schiffer Andrástól és Szél Bernadettől.

2014. február 06. 12:32

A kiszabható legnagyobb büntetésre tesz javaslatot az Országgyűlés elnöke azon LMP-s képviselők esetében, akik megzavarták a parlament ülését csütörtökön. Ezt maga Kövér László házelnök közölte újságírókkal a házbizottság rendkívüli ülése után. A testületet azt követően hívták össze, hogy félbeszakadt a paksi atomerőmű bővítéséről szóló javaslat név szerinti zárószavazása, miután az LMP megafonból szóló szirénázással tiltakozott az ülésteremben az indítvány elfogadása ellen.

Az Országgyűlés elnöke a házbizottsági tanácskozás után elmondta: megkérdezte Schiffer Andrást, az LMP frakcióvezetőjét, meg kívánják-e akadályozni, hogy a parlament folytassa a munkáját; erre Schiffer András nemmel válaszolt. Kövér László közölte, az LMP-s politikus szerint puszta figyelemfelhívás történt. Ezt vitathatnánk – jegyezte meg a házelnök. Tájékoztatása szerint a frakcióvezető azt az ígéretet tette a házbizottságnak, hogy normális menetben tud folytatódni a Ház ülése. Arra a kérdésre, hogy a rendzavaró képviselők mire számíthatnak, Kövér László elmondta, a maximális büntetésre tesz javaslatot, azaz a képviselői díj egyharmadának elvonására.

Kitért arra, hogy az ülés további részéről kizárt képviselők a szavazáson részt vehetnek, a kizárás arra nem vonatkozik. Schiffer András a tiltakozásról közölte, ezzel tudták felhívni a figyelmet arra, hogy évtizedekre, több generációra kiható kockázatot vállal fel az ország a paksi bővítéssel anélkül, hogy megismerte volna a döntést megalapozó számításokat.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
klr2013
2014. február 06. 17:57
Tízmilliárd euro devizahitel! 10 000 000 000 Euro! Paks 1kw=12 Ft! Paks2 1kw=30 Ft!
Zsolt75
2014. február 06. 14:15
Én még kifizettetném velük a többi jelen lévő bruttó órabérét is a műsor idejére.
Felebarát
2014. február 06. 12:45
Kövér kis szemecskéi most csillognak, mint amiko r a tyúknak taknyot dobnak :D
hakos
2014. február 06. 12:38
Helyes. Egy képviselőnek lehetősége van kulturáltan is felhívni a figyelmet arra, amit fontosnak tart. Az országgyűlés munkahely, a médiának szóló cirkuszt a parlament falain kívül kell bemutatni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!