Lázár azt mondta, hogy a bővítéssel kapcsolatos előterjesztésekről a következő parlament szavaz majd, és a Roszatom honlapján helytelenül szerepel, hogy már mindhárom szerződést megkötötték volna. Lázár azt is cáfolta, hogy Brüsszel engedélyére várni kellene. Mint mondta, ez az engedély már megjött, és a Bizottság csak azt kifogásolja, hogy negyven százalékban magyar kivitelezők lesznek érdekeltek a fejlesztésben, ez tehát nem nyitott az EU többi országának.
Jávor szerint elég lett volna 2020 körül dönteni a bővítésről, Lázár azonban arra hivatkozott, hogy a bírósági eljárásokkal és engedélyekkel úgyis csúszni fog a beruházás. Jávor azon felvetését, hogy az orosz hitel helyett inkább EU-s forrásokból kellene az energiahatékonyságot növelni, Lázár úgy kommentálta: egy Unicum mellett meg lehet vitatni – foglalja össze az Index.