Az Energiaklub közleményéhez csatolt egy, az Európai Bizottság energiaügyi főigazgatóságától kapott emailt is, amelyben a brüsszeli hivatal egyik munkatársa arról tájékoztatta a magyar civil szervezetet, hogy a befektetési projektről az Euratom szerződés 41-es paragrafusa szabályainak megfelelően nem kapott tájékoztatást, a bizottság birtokában nem található semmilyen, a kéréssel összefüggésbe hozható dokumentum. Az Euratom szerződés 41. – és ezzel összefüggő 42. – cikke szerint a nukleáris ipari tevékenységet végző cégeknek kell tájékoztatniuk a bizottságot az új beruházásokról, legkésőbb három hónappal az első szállítási szerződések megkötése előtt.
Az ügy azért is érdekes, mert korábban Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár korábban elmondta, hogy egy notifikációs jegyzéket küldtek az EU bizottságának, amely tartalmazta a megállapodás teljes szövegét, amivel kapcsolatban nem jeleztek problémát Brüsszelben, ezért köthették meg a megállapodást. Január 15-én az Európai Bizottság energiaügyekért felelős szóvivője január 15-én közölte: Magyarország eleget tett kötelezettségének, és időben eljuttatta Brüsszelbe az atomenergia békés felhasználása terén kötendő magyar-orosz együttműködési megállapodás tervezetét. Hozzátette: a testület nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy kell-e tendereztetni vagy sem a paksi atomerőmű tervezett bővítésének ügyében. Majd február 6-án az Európai Bizottság egységes piacért és szolgáltatásokért felelős tagjának szóvivője bejelentette hogy a szakértők megkezdték a nukleáris energia békés célú felhasználása terén való együttműködésről kötött megállapodás közbeszerzési vonatkozásainak vizsgálatát. Hozzátette, hogy amint a vizsgálat lezárul, közölni fogják annak eredményét. Így nem egyértelmű, milyen hivatalos értesítést nem kapott meg az Európai Bizottság a beruházással kapcsolatban.