Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

A Jobbik elnöke vasárnap délután Londonban kijelentette: a párt sosem fog olyan törvénytervezetet benyújtani, amely származásuk alapján tenne különbséget emberek között. A Jobbik programja a megélhetés, a rend és az elszámoltatás köré épül.
Vona Gábor a Hyde Parkban tartott gyűlésen kijelentette, ha a megélhetés, a rend és az elszámoltatás alapelvei mentén megfogalmazott Jobbik-program kormányprogramként megvalósul, akkor a most Nagy-Britanniában élő magyaroknak is lesz munkájuk otthon. A Jobbik elnöke elmondta azt is, hogy a párt semmiféle olyan törvénytervezetet nem nyújtott be és ezután sem fog benyújtani, amely származásuk alapján tenne különbséget emberek között – írja az MTI.
