Józsa István frakcióvezető-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: Orbán Viktor társadalmi és országgyűlési felhatalmazás nélkül, egyedül döntött az ország energiapolitikáját száz évre meghatározó kérdésben, ezen pedig csak veszíthet Magyarország. Az MSZP-s képviselő szerint a civil társadalom tiltakozása miatt a paksi bővítés lehet a második vízlépcsőügy. Az atomenergia ma megkerülhetetlen a hazai energiaellátásban, tiszta energiaforrás, Paks pedig megfelelő előkészítés után alkalmas lehetne a bővítésre, de ami eddig történt, nem megfelelő előkészítés – jelentette ki.
A szocialista politikus reagált a Miniszterelnökséget vezető Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatójára is, ahol az államtitkár arról beszélt: az Európai Unió nem emelt kifogást a nukleáriserőmű-bővítésről szóló orosz-magyar szerződés ellen. Józsa István szerint „Brüsszel hallgatása nem tekinthető beleegyezésnek”, arról ugyanis még nem foglalt állást az Európai Bizottság, hogy szükséges-e tendereztetni az erőmű bővítését. Arra számít, hogy az Európai Bizottság véleményezni fogja, a tender mellőzése elfogadható-e versenypiaci szempontból. Szólt arról, hogy a parlament 2009-ben nem a paksi erőmű bővítéséről döntött, csak a bővítés előkészítésére adott felhatalmazást. Szerinte Orbán Viktor az aláírással „saját kormányát is megkerülte”, hiszen a kabinet csak jövő szerdán tárgyal az oroszokkal kötött megállapodásról. Józsa István azt is mondta, hazudott a kormány, amikor az államadósság csökkentéséről beszélt, hiszen a bővítéshez tízmilliárd eurós hitelt adhat Oroszország.