Paks: ki jár jól az „elmúlt negyven év legjobb üzletével”?

„Miért most érdekli csak ez a téma az újságírókat, miért nem évekkel ezelőtt? Már rég kellene erről beszélni, de se társadalmi, se szakmai vita nem volt!” – ezzel fogadott Perger András, az Energiaklub munkatársa. Jogos, hiszen a paksi bővítésre már 2012 nyarán létrehoztak egy céget, az MVM Paks 2. Zrt-t, amely nyolcvan fős szakértői gárdával azóta a szerződések előkészítésén és az engedélyezéshez szükséges feltételek megteremtésén dolgozik. Ezt Mittler Istvántól, a Paks 2. szóvivőjétől tudtuk meg, aki azt is elárulta: az MVM Paks 2. Zrt. három előzetes, lényeges szerződéses feltételeket tartalmazó megállapodást már aláírt a Roszatommal.

Ennek ellenére a bővítésről csak akkor szerzett tudomást a szélesebb nyilvánosság, amikor Orbán Viktor váratlanul bejelentette: Moszkvába utazik, ahol – máig részleteiben ismeretlen tartalmú – megállapodást írt alá a nemzeti fejlesztési miniszter és a Roszatom elnöke. Annyit mindenesetre tudni lehet, hogy a bővítésre 10 milliárd euró hitelt veszünk fel, amit harminc év alatt kell majd törleszteni. Olyan lényeges kérdések azonban, mint a kamatköltség vagy a hitelfelvétel hatása a jövőbeli villamos energia árára, egyelőre nem ismertek.

Hogy kell-e nekünk egyáltalán atom, és miért pont most, ráadásul ennyiért megéri-e, arról a kormányzat érdemi érveket és számokat egyelőre nem közölt: annyit mondtak, hogy a rezsicsökkentés miatt kell a saját erőmű (hitelből) és az energiabiztonság miatt is fontos (orosz hitelből).

Atomerőmű vagy napkollektor?

Bár úgy tűnik, adottnak kell tekintenünk, hogy a magyar villamos energia-termelést a jövőben is az atomenergiára fogják alapozni; azért érdemes felvetni a zöld oldalról gyakran hangoztatott érvet, hogy mindez esetleg – legalább részben – kiváltható lenne zöld energiával. Elgondolkodtató, hogy a hozzánk képest jelentős iparral rendelkező Németország megengedheti magának, hogy leépítse az atomerőműveket, és a zöld energia felé forduljon – bár sokak szerint ezt rosszul teszi. Magyarország jelenleg bőven a 13% körüli EU átlag alatt van megújuló energiafelhasználás tekintetében, a 2030-ig elfogadott Energiastratégia pedig 15%-os részesedést tűzött ki a megújuló energiának a szén és az atom mellett. A paksi atomerőmű jelenleg a villamos energia 40%-át adja az országnak – ez az arány az EU teljes területén 27%.

Az LMP-s Szél Bernadett szerint az Energiastratégia zöld-szén-atom koncepciója „fából vaskarika”, mert ennyi atomkapacitás gyakorlatilag teljesen kizárja a zöld energiát. A politikus arra is rámutatott: mindenekelőtt a pazarlást kellene megfogni a rendszerben, például a házak szigetelésével, de már az áram továbbítása során is jelentős mennyiség elveszik. Szél nagyon károsnak tartja a pazarlásra és felelőtlen fogyasztásra ösztönző magatartást a kormányzat részéről, aminek része a rezsicsökkentés és a bővítés utáni olcsó árammal hitegetés. Szerinte a politikának végre négy évnél távolabbra mutató jövőképet kellene felmutatnia a kérdésben, fokozatosan leépítve az atomenergia-szükségletet.

A megújuló energia egyre olcsóbb lesz, így érdemes lenne az innovációra fordítani ezen a téren – hangsúlyozta Szél Bernadett. Egyértelmű trend, hogy a megújuló energia olcsóbb lesz, az atom pedig egyre drágább – mutatott rá Perger András, az Energiaklub munkatársa, hozzátéve: az új atomerőművek sokkal drágábban termelnek, mint a régiek.  És jóval veszélyesebbek – állítja Szél Bernadett, aki szerint nagy biztonsági kockázatot jelent két erőmű egy helyen, és a Fukusima óta megszigorodott biztonsági előírások betartása meg is drágítja az atomot.

Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató ügyvezetője azt mondta: villamosenergia termelésre szerinte az atom a legcélszerűbb és leggazdaságosabb megoldás, de azt el kell ismerni, hogy a zöldek biztonsággal kapcsolatos aggodalmaira „nincs megnyugtató válasz”. Azt is hozzátette: önmagában az atomerőmű és az orosz megvalósítás nem igazán vitatható, a gond az, hogy a megállapodás elsietett, mert nem lesz szükségünk ekkora kapacitásra. Mint mondta: nem az a fő kérdés, hogy jó-e az atom vagy nem, hanem hogy most kell-e ez nekünk, és egyáltalán kell-e saját erőmű Magyarországnak?

Miért most?

Elkapkodott, szakmai helyett politikai döntés született – ez a Mandiner által megkérdezett szakértők véleménye. Perger András rámutatott: a jelenleg működő négy blokk 2032-2037 között fog leállni, tehát még húsz évig biztosan nincs szükség újabb blokkra – ha valóban a kapacitás fenntartása a cél, mint ahogy az a kormány részéről elhangzott.

Viszont az új blokkok a tervek szerint már 2023-2025 körül megkezdenék a működést, ami azt jelenti: még ha számolunk is pár év csúszással, évekig egymás mellett fognak termelni a régi és az új blokkok. Ezt a plusz kétszer 1200 megawatt kapacitást el se bírná a rendszer, arról nem is beszélve, hogy a mostani tartalékkapacitásunkat is 700 megawattal növelni kellene – magyarázta az Energiaklub munkatársa. Az uniós szabályok ugyanis a legnagyobb erőmű kapacitásával megegyező nagyságú tartalékkapacitás meglétét írják elő minden országban, ami nálunk jelenleg 500 megawatt, ezt kell majd 1200-ra növelni. Perger hangsúlyozta: ez nincs benne az árban, nem fognak rá az oroszok pénzt adni, nekünk kell megoldanunk. Mittler István, a Paks 2. szóvivője szintén megerősítette, hogy a rendszerszintű tartalék kapacitásokról minden ország maga kell, hogy gondoskodjon.

A kapacitástöbblet felveti azt a kérdést is, hogy mit fogunk csinálni ezzel a rengeteg energiával, míg a régi blokkok le nem állnak? Mittler István szerint az egész magyar erőműpark elöregedőben van, így a Paks 2. nem kizárólag a régi blokkok pótlását szolgálja. Mittler kérdésünkre a MAVIR 2013 őszi felmérésére hivatkozott, mely szerint 2030-ig 0,8-1,7% közötti növekedés várható a magyar energiafogyasztásban, ami egyébként az utóbbi években folyamatosan csökken. A MAVIR becslései szerint 2030-ig mintegy 6300 MW kapacitás beépítésére lesz szükség, aminek nagyjából egyharmadát adja majd a két új blokk. Az elemzés két szélsőérték-változatot tartalmaz: az optimista verzió szerint a megtermelt villamos energia mintegy 7%-át tudjuk majd exportálni, míg a pesszimista változat szerint majd 13%-os behozatalra szorulunk.

Jó-e, ha exportálunk?

Nem valószínű, hogy ennyi plusz kapacitásra lesz szükség, hiszen a jelenlegi kapacitásnak most is csak mintegy 40 %-át használjuk – mutatott rá Hegedűs Miklós, aki szerint a régi és új blokkok egyidejű működése esetén mindenképp exportálni kell majd. Ezzel az a gond, hogy az előzetes számítások szerint az új erőmű olyan drágán fog termelni, hogy az ár nem lesz versenyképes.

Most 12 forintért termel egy kilowatt áramot a paksi erőmű, azonban Hegedűs és Perger is úgy becsülik: az új blokkok esetében ez az ár 25-29 forintra fog kijönni. Az ok egyszerű: valakinek ki kell fizetni a hitelt.

A fogyasztók vagy az adófizetők pénzéből?

Csakhogy se a rezsicsökkentésnek, se az exportnak nem tenne jót, ha a hitel ára – amit a kamatköltségek ismeretének hiányában pontosan nem is ismerünk – beépülne az árba. Lázár János mindenkit meg is nyugtatott: a hitelfelvétel nem fog érződni az áramáron, mivel ez nem piaci, hanem államközi hitel. Vagyis nem a fogyasztók, hanem az adófizetők fogják kifizetni. Adott esetben ez azt jelenti, hogy külföldre úgy tudjuk versenyképes áron eladni az áramot, hogy a fennmaradó többletet a magyar adófizetők állták.

„Ez a piacgazdaság seggberúgása” – summázta Hegedűs Miklós. Ez a megoldás a villamosenergia költségének háromnegyedét nem érvényesíti sem az üzleti, sem a lakossági fogyasztók áraiban. Innentől kezdve valamennyi üzleti és fogyasztói döntés hamis, a fejlesztéseknél szükséges döntés-előkészítő kalkulációkat lehet dobni a kukába. A szakember szerint nagyon káros azt sugallni, hogy olcsó a villamos energia, mikor így is úgyis ki kell fizetni, legfeljebb nem fogyasztóként, hanem adófizetőként, ráadásul tőkeköltséget nem tartalmazó áron exportálni egyértelműen versenyellenes.

Az uniós játékszabályok alapján viszont mindez kimerítheti a tiltott állami támogatás fogalmát, ami az EU versenyjogi szabályaiba ütközik. Perger András arra is felhívta a figyelmet: az angolok ennél sokkal szolidabban csinálják (rögzített áron vásárolnák az áramot abból az erőműből, amit a franciák építenek náluk), de már ott is vizsgálódik az EU; így kizárt, hogy egy ilyen nyilvánvaló állami támogatást szó nélkül elnézne Brüsszel. Megkérdeztük a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot is erről a problémáról, amire annyit válaszoltak: „A magyar kormány minden, az uniós előírásoknak való megfeleléshez szükséges lépést megtesz”.

Perger András (Energiaklub) feltette a kérdést: „Ha már mindenképp az állam fizeti ki, akkor ennyi erővel a szén- vagy a megújuló energiát is olcsóbbá lehetne tenni. Miért pont az atomot?” Perger szerint a '80-as évekbeli eladósodásunknak is jelentős részben Paks az oka, így érthetetlen, hogy miért kell ebbe újra belemenni.

A hatalmas államközi hitelfelvétel egyébként – ahogy az Így írnánk mi blog rámutatott – alkotmányossági kérdéseket is felvet. Ugyanis az új alkotmány szerint mindaddig, amíg a GDP-arányos államadósság az 50 százalékot meghaladja (jelenleg 79 százalék), az állam nem vállalhat olyan pénzügyi kötelezettséget, aminek eredményeként az államadósság növekedne a 2013-ashoz képest. Persze áprilisig még bizonyosan kitart a kétharmados többség, így talán az is megtörténhet, hogy az alkotmány e tilalomfája sem marad „gránitszilárd”. Kérdésünkre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azt közölte: ez az államközi hitelkonstrukció meg fog felelni az adósságpályának, nem kell miatta módosítani az alkotmány államadósság-plafonját – ugyanakkor azt nem részletezték, milyen számítás alapján jutottak erre a következtetésre.

Az a tény, hogy – Lázár szavai szerint – egy államközi szerződésről van szó, kihathat az ellenzéki pártok által kezdeményezett népszavazásra is; ugyanis sem költségvetési kérdésekről, sem nemzetközi szerződésekből eredő kötelezettségek végrehajtásáról nem lehet népszavazást tartani. Arra pedig jó esély van, hogy a jelenlegi Országgyűlés a szerződést jóvá fogja hagyni, amint szavazásra kerül.

Baj, ha importálunk?

Orbán Viktor szerint lerongyolódunk a paksi atomerőmű nélkül, egyes szakértők viszont nem tartják tragikusnak az importot. Egyáltalán nem alapkövetelmény, hogy itthonról elégítsük ki a magyar energiaigényeket – vélekedett Hegedűs Miklós (GKI). „Nehezen értelmezhető egy tízmilliós fogyasztói réteg önállóvá válása. Ez olyan, mintha egy francia tartomány akarna saját villamos energia-ellátást” – tette hozzá.

Egyébként már most is importálunk, ez adja a villamos energia-felhasználás 30%-át. Mittler István (Paks 2.) szerint azért, mert már most sem elég az itthoni kapacitás; Hegedűs Miklós (GKI) szerint viszont azért, mert olcsóbb külföldről venni, ahol gazdaságosabban termelnek. Ráadásul az új erőmű megépítéséből eredő kamatterhek akkorák lesznek, hogy a jövőben is jobban megérné külföldről vásárolni, mint itthon termelni a hitelből épített erőművel. Perger András a Mandinernek elmondta: ha feltételezzük, hogy még húsz év múlva is lesz EU, akkor az import kockázata alacsonyabbnak tűnik, mint amekkora egy új, de nagyon drágán termelő erőmű építésével jár. Mittler István, a Paks 2. szóvivője ebben nem bízik: szerinte ugyanis az import ilyen aránya fenntarthatatlan kockázat, ezért nem várhatunk arra, hogy „majd a szomszédok adnak.” 

Miért pont az oroszok?

Tehát úgy tűnik, az energiabiztonság jegyében nem veszünk majd áramot a szomszédoktól az EU-ban, hanem hatalmas hitelt veszünk fel az oroszoktól (egyelőre ismeretlen kamatra). Az oroszok melletti érvek és ígéretek szerint ők elviszik a használt fűtőelemeket, a piaci árnál olcsóbban adnak hitelt, és 40%-ban magyar alvállalkozókkal fognak dolgozni. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium érdeklődésünkre küldött válaszában kiemelte: „az 1966 óta érvényben lévő nukleáris energetikai megállapodás értelmében a paksi atomerőmű működtetése során a Roszatom és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. napi szinten együttműködik”. Magyarország számára így szerintük a legbiztonságosabb konstrukció az orosz féllel fennálló kooperáció folytatása, ráadásul a Roszatom új 3+ generációs atomerőműi blokkjai jelenleg a legmodernebbek a piacon. Azt is hozzátették, hogy ezen technológia működtetéséhez már megvan a paksi szakemberek üzemeltetési tapasztalata.

A piaci árnál olcsóbb hitelről egyelőre nem derült ki, hogy mennyibe kerül; de Hegedűs Miklós (GKI) a magas országkockázati felárra és a hosszú futamidőre tekintettel 7% körüli kamatot tart valószínűnek, ami legalább kétszer annyi, mint a rövidebb lejáratú hitelek kamata.

A kormány arra hivatkozik, hogy máshonnan nem kaptuk volna a piacinál alacsonyabb (de továbbra sem ismert) kamaton hitelt. Szél Bernadett (LMP) szerint ez nem igaz, hiszen dollár- és eurókötvényünk is van. Szerinte ezzel a magyarázattal csak a tenderezés alól akart kibújni a kormány. A tenderezés egyébként arra mindenképp jó lett volna, hogy legalább nagy vonalakban képet kapjunk a költségekről – magyarázta Hegedűs Miklós (GKI). Hiszen így négy-öt pályázatból legalább annyi tudható lett volna, hogy nagyjából mi mennyibe kerül, és pontosabban lehetett volna látni a magyar vállalkozók bevonásának lehetőségeit is. Szerinte ugyanis irreális, hogy 40%-ban magyar alvállalkozók dolgoznának a beruházáson, ez csak mézesmadzag. Ilyen kényes technológiához, ami a főberendezés és a biztonsági rendszer megépítéséhez szükséges, nem fognak bevonni magyar vállalkozókat, akik ehhez nem értenek. „Ez nem szándék kérdése” – fogalmazott, hozzátéve: legfeljebb a „futottak még” kategóriába mehetünk árkot ásni, de ez egészen biztosan nem teszi ki a költségek 40%-át. Lehet, hogy Paks tényleg az elmúlt negyven év legjobb üzlete, csak éppen nem nekünk? A paksi bővítés nem csak az atom és az oroszok – külön-külön, és együtt még inkább – megosztó jellege miatt váltott ki heves vitákat, hanem azért is, mert szakmai és társadalmi egyeztetés nélkül, egyik napról a másikra írták alá a megállapodást. Legalábbis ez tükröződik a közéleti reakciókból, így elég furcsa volt, mikor kiderült: még a brüsszeli bürokraták is tudtak a bővítés konkrét terveiről, sőt, a szerződés tervezett szövegét is látták.

Az egyeztetés hiányát firtató kérdésünkre a Minisztérium úgy válaszolt: „az atomenergia hosszú távú alkalmazását is kimondó Nemzeti Energiastratégia 2011. évi parlamenti elfogadását megelőzően több mint száz konzultáció történt társadalmi és gazdasági szervezetekkel”. Vagyis úgy tűnik, a kormány egy nem kötelező erejű, hosszútávú és bizonytalan stratégiáról szóló évekkel ezelőtti egyeztetést egy konkrét – tízmilliárd eurós hitelfelvétellel járó – beruházás elindításához elegendőnek tart. Fideszes politikusok részéről az is többször elhangzott, hogy még 2009-ben elfogadott az Országgyűlés egy bővítésre vonatkozó határozatot, azonban ez csak „az előkészítését szolgáló tevékenység megkezdéséhez szükséges előzetes, elvi hozzájárulás megadásáról” szól, nincs benne szó konkrétumokról.

Persze nem férhet hozzá kétség, hogy a konkrétumokat is megszavazza majd a ház, amint elé terjesztik. Hogy a nép megszavaz(hat)ja-e, abban a választásokkal összefüggő moratórium – az országos, EP- és önkormányzati választások előtt és után negyven napig nem lehet népszavazást tartani –, valamint a magas küszöb miatt mostanában nem igen bízhatunk. Az is beszédes körülmény, hogy a népszavazást – amely nem is maga az atomenergia ellen, hanem csak az időpont és az oroszok ellen szól – épp azok kezdeményezték, akik közül néhányan kormányon szintén ugyanebben gondolkodtak.

A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a parlament eldönti a kérdést februárban, onnantól nemzetközi szerződés végrehajtásáról úgysem lehet népszavazni; ha meg véletlenül mégsem nemzetközi szerződés lesz, akkor azért nem, mert a költségvetést érinti. Aztán mire oda jutunk, hogy a 2020-as évek közepére kész lesz a két új blokk, már a drága áramon, a tiltott állami támogatáson és a hitel visszafizetésén kell majd törni a fejünket, de az már valószínűleg más kormányok problémája lesz.