A butaság süvít, az értelem hebeg

Kedélyes macska-egér játék zajlott a Klubrádió hullámhosszán 2014. január 20-án, déli fél tizenkettő körül. A macska Para-Kovács Imre, saját állítása szerint érettségizett műsorvezető, az egér dr. Hammer Ferenc kultúrszociológus, az ELTE Média és Kommunikációs Tanszékének adjunktusa volt, a vita pedig a magyar nyelv létezésének értelmetlenségéről szólt. Azért nem úgy írom, hogy „az értelméről”, mert a magyar nyelvet védeni akaró tudós kisegér totális vereséget szenvedett. A vereség oka többrétű, a felkészületlenségtől a kommunikációs hiányosságokon át a küzdeni tudás teljes hiányáig terjedt.

Paramacska-Kovács totálisan tagadta a magyar nyelv – és általában a kis nyelvek – értelmét, egyszersmind a nemzetfogalom szükségességét. Hammer megpróbált ellentmondani, de egyrészt nem volt képes magához ragadni – vagy ha igen, akkor megtartani - a szót, másrészt, amikor Para-Kovács mégis hagyta beszélni, akkor sem tudott semmi, igazán fontosat hozzáfűzni a témához.

Pedig Para-Kovács álláspontja komolytalan. Érvelése az ismeretek és a gondolkodás igen alacsony, a marxista filozófia által „köznapinak” titulált szintjét tükrözte. (Ezen a szinten mozog pl. az a kijelentés, hogy „az édesítőszerek rákot okoznak”, vagy hogy „az asszony verve jó”.) Para-Kovács eltökélten hangoztatott ostobaságának csak a fórum, tehát a rádió adott jelentőséget, kiemelten pedig az, hogy a fentiek érdemi reflexió nélkül visszhangozhattak, perceken át.

Mielőtt tovább értékelném a teljességgel felborult beszélgetést és megpróbálnám levonni a tanulságait, röviden összefoglalom a témáról tudni illendő minimumot.

A nemzeti jelleg a kultúra talán legfontosabb hordozója: az egyént körkörösen övező civilizációs és kultúrrétegek egyikeként, nélkülözhetetlen identitásképző, valahol a család és az emberiség rétegei között, félúton. Ebben a sokhéjú kultúr-burokban nyilván vannak más, azonosságtudatot, tehát fogódzkodót nyújtó rétegek, pl. a hivatás, a vallás, a nemi identitás, a sportköri tagság, a család, a hobbik, a művészetek; ezek egyike a nemzeti hovatartozás. A nemzethez tartozás egyik legfontosabb kapcsa a nyelv: környezetünk, barátságaink, múltunk, a művészi élmények és a történelem megértésének illetve átélésének eszköze. A nemzeti nyelv feladása személyes, családi- város- és nemzeti történelmünk, valamint a teljes irodalmi élménycsarnok elfelejtését jelentené, továbbá a kommunikáció anyanyelvi, zsigeri szinten történő élvezetéről való lemondást. Erre a világon egyetlen nemzet sem készül, az Európai Unióban sem. Tanulságos, hogy egy kb. 10 évvel ezelőtti, internetes felmérés szerint Európán belül a legerősebb a finn, majd a holland és a dán nemzeti tudat. (Olyan országokban tehát, ahol az angol a többség által jól beszélt, második nyelv.) Európán kívüli felmérésről nem tudok, de javaslom egy gondolatkísérlet erejéig elmélázni azon, hogy milyen visszhanggal vethette volna fel bárki is a nemzeti nyelv kiiktatásának gondolatát Izraelben vagy Malajziában, ahol a múlt század közepétől évtizedek szívós erőfeszítésével alkották meg saját új nyelvüket - méghozzá a korábbi gyarmatosító angolok nyelvének kiváltására. Vagy éppen a műsorban is említett Írországban, ahol az ír nyelv reneszánszát éli, egyre több helyen tanítják és rádióadók népszerűsítik. Ezt persze kisegér adjunktus úr nem volt képes elmondani a Para-Kovács által mit sem sejtő tudatlansággal előrángatott „ír példa” kapcsán. Talán mert ő sem tudta.

És itt térek vissza a beszélgetésre, jelesül az egyik fél teljes kommunikációs kudarcára. Hammer tanár úr nem csupán arra volt képtelen, hogy Para-Kovács fundamentalista populizmusát, közbevágni sosem rest, konyhakész hangoskodását meghőköltesse, netán lecsillapítsa és a civilizált beszélgetés kereteibe terelje. Ez lett volna ugyanis a missziója: szakemberként, a műveletlen műsorvezetőt lehetőleg bevonva, kihozni a témából az értelmesen képviselhetőt. Ettől azonban olyan messze jártak az urak, mint... Hammer ugyanis elemi fogalmazási, ha úgy tetszik, kommunikációs gondokkal küzdött. Ha visszahallgatják a beszélgetést, nyilván Önöknek is feltűnik, hogy az adjunktus úr által kimondott szavak megsemmisítő többsége töltelékszó. Az éppen aktuális gondolatmenet végéig igencsak ritkán jutott el ez a tanárember, és nem csupán Para-Kovács miatt, hanem saját, modoros habogása folytán. A részletek és a hangulatok hangsúlyozásának belső kényszere megsemmisítette a lényeg kimondásának az esélyét is. Ez nem beszédhiba, de annyiban hasonlít rá, hogy legalább annyit árt a közlendőnek és csak fegyelmezett odafigyeléssel javítható.

Mindenesetre ha egy kommunikációs szakember a fenti, viszonylag egyszerű témában, nagy nyilvánosság előtt, ráadásul a munkaeszközét jelentő nyelvről vitázva képtelen érvényre juttatni a véleményét, megkérdőjelezhető az alkalmassága, mi több, az általa fémjelzett szakmai közeg színvonala is.

Para-Kovács úrtól pedig, aki egyfelől a magyar nyelvből él („Író vagyok. Ebbe vagyok bezárva”), másrészt viszont eltökélten harsogott a magyar nyelv használata ellen, tisztelettel kérdezem: a magyarmentes állapotra készülvén, eleddig hány felső fokú nyelvvizsgát sikerült abszolválnia?

(A műsor releváns része meghallgatható a Klubrádió archívumából, 2014. január 20. délelőtt kb. 11:20 és 11:30 között.)